Sárospatak

2022.11.20. 11:00

Teológiai kérdések a tudomány ünnepén

A Sárospataki Református Teológiai Akadémia tanárai, oktatói adtak keresztmetszetet arról a kutatói munkáról.

BSZA

Fotó: BSZA

Út a valóság megismeréséhez – ezzel a címmel megszervezett előadás sorozattal csatlakozott a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) által szervezett, A Magyar Tudomány Ünnepéhez a Sárospataki Református Teológiai Akadémia. A témához kapcsolódva az intézmény tanárai, oktatói adtak keresztmetszetet arról a kutatói munkáról, amely a teológián folyik. 

Dr. Nagy Károly Zsolt szervező, egyben a program egyik előadója lapunknak elmondta: amikor az MTA a tudomány ünnepéhez kötődő programokat szervezte, a teológiát is megkeresték, hogy csatlakozzanak ehhez a rendezvénysorozathoz. A felkérés meglepetést okozott, ugyanis Magyarországon a teológia jelenleg nem számít akadémiai tudománynak – tette hozzá. Éppen ezért az első tervük az volt, hogy arra adjanak választ: miért és hogyan tudomány a teológia. Végül a tudomány sárospataki szemszögéből adtak ízelítőt az egyébként nem is remélt, szép számú érdeklődőnek. A szervező a néprajz és a teológia sajátos kapcsolatáról tartott előadásában, például rámutatott arra, hogy mennyire fontos megismerniük a lelkipásztoroknak annak a településnek a történetét, szokásait, ahol szolgálnak, mert így könnyebben szót tudnak érteni a helybeliekkel. Ez pedig egy alapvető eleme lehet a gyülekezet építésének – közölte. Az esemény kezdetén az egykori pataki diák Berkő Péter, az MTA Miskolci Területi Bizottságának alelnöke is köszöntötte a rendezvényt.

Nagy tanárnemzedék 

Az előadás sorozat előtt a résztvevők megemlékeztek a Sárospataki Református Kollégium 20. századi nagy tanárnemzedékéről, ahol Enghy Sándor professzor, a teológia rektora mondott emlékbeszédet. Kifejtette: 2013 óta minden nap elsétál a tábla előtt, amely a jeles elődök emlékét őrzi az intézmény falán. A legfontosabb üzenete az ő munkásságuknak az, hogy példát mutattak a ma nemzedékének is, a megemlékezés pedig annyit ér, amennyit az ő életük, munkásságuk magvetésként nyomot hagy az utókorban – fűzte hozzá a rektor. Kiemelte: amennyiben jól végzik a munkájukat, a mai kor oktatói-kutatói is válhatnak hasonló példává, ez csak rajtuk múlik, a minta adott. Emlékeztetett arra is, hogy Teleki József gróf volt az első elnöke a Magyar Tudományos Akadémia elődjének, a Magyar Tudós Társaságnak, aki előzőleg Sárospatakon a Református Kollégium főgondnokaként is tevékenykedett.

Az előadók

Az előadók között dr. Füsti-Molnár Szilveszter a dogmatika egyházban betöltött mai szerepéről beszélt, dr. Rácsok Gabriella pedig különböző etikai kérdésköröket vázolt fel. A református egyház egyik legfontosabb feladata a gyülekezetépítés. Erről tartott előadást ifjabb Csomós József lelkipásztor. Dr. Barnóczki Anita a gyakorlati teológiába nyújtott betekintést, „Kényszerkutatás. Az a bizonyos gender kérdés…” - címmel. A teológia intézményi lelkésze, Pásztor Gyula a hit megélésének kihívásairól beszélt, dr. Szatmári Emília pedig az egyháztörténetet helyezte el a történettudományban sárospataki példákat is megemlítve. A rendezvény fórumbeszélgetéssel zárult. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában