Egyedül nem megy

2022.11.21. 09:00

Segítik a birkózást, diplomájuk van róla

A napokban bensőséges hangulatú ünnepséget tartottak a Bodrog-parti városban.

KT

Hauserné Páricsi Andrea és Nagy Ákos az ünnepség után

Fotó: KT

Az Árpád vezér Gimnázium tornacsarnokában rendezett Visegrádi Négyek elnevezésű nemzetközi szabadfogású versenyen és gyermek gálán több száz birkózó, szülő, hozzátartozó, sportvezető, tisztségviselő és érdeklődő előtt köszöntötték Hauserné Páricsi Andreát és Nagy Ákost.

Nagy tapsot kaptak  

Díszes diplomájukat – amelyet Németh Szilárd, a Magyar Birkózók Szövetsége elnöke és Bacsa Péter alelnök írt alá – a sárospataki egyesületben hosszú ideje végzett munkájukért kapták.

– Jól esett nekünk az elismerés – mondta a kitüntetettek hölgy tagja, majd hozzátette: – Jómagam a pályázatok készítéséből, a pénzügyekkel kapcsolatos munkából és a szponzorokkal való együttműködésből veszem ki a részem, Ákos, mint egykori birkózó, pedig Pósa János vezetőedző tevékenységét segíti. Hosszan tartó tapsot kaptunk, majd nyomban ígéretet tettünk arra, hogy a karfiol fülűek műfaját a jövőben is támogatni fogjuk.

A díjazottaknak – Repka Attila, diósgyőriek 1992-es, barcelónai olimpiai bajnoka jelenlétében – Aros János polgármester, Sikora Attila alpolgármester és Deák-Bárdos Mihály négyszeres olimpikon, Európa-bajnok, továbbá hatszoros világbajnoki ezüstérmes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Birkózó Szövetség elnöke gratulált. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában