Nem vicc! 

2022.11.30. 13:30

Műjégpálya nyílt a tiszaújvárosi Városház téren

Egészen február végéig ingyen hódolhatnak szenvedélyüknek a korcsolyázás kedvelői Tiszaújvárosban.

ÉM

Tiszaújváros Önkormányzata korábban pályázott műjégpálya bérlésére a kormány kiírásán, sőt nyert is, de a stabilizációs intézkedések következtében nem lehet igénybe venni a támogatást. Tiszaújváros korcsolyázni vágyói mégsem maradnak pálya nélkül. A város önkormányzata egy plasztik koripálya bérléséről határozott, és erre bruttó 4,5 millió forintot szavazott meg.

Mint megtudtuk, a Városház térre telepített 211 négyzetméteres pálya november 25-én meg is nyílt, a Tiszaújvárosi Sport-Park Nonprofit Kft. üzemelteti. A pálya ingyenesen használható és az üzemeltető 60 pár korcsolyát is biztosít ingyenesen a csúszkálni vágyók számára. A használathoz személyi igazolványt, lakcímkártyát, vagy diákigazolványt kell letétbe helyezni.  

A pálya február 26-áig üzemel majd hétfőtől péntekig 12 és 15 óra, illetve 16 és 20 óra között. Szombaton és vasárnap 9 és 12, valamint 15 és 20 óra között lesz nyitva. December 24-én és 31-én 9 és 12 óra között várják a korcsolyázni vágyókat. December 25-én és 26-án, továbbá január 1-jén zárva lesz a létesítmény. 

Így néz ki a műanyag korcsolyapálya Fotó: www.tiszaujvaros.hu

A plasztik korcsolyapálya előnye, hogy anyagánál fogva független az időjárási viszonyoktól, nincs szükség hűtésre, vízre, éppen ezért az olvadástól sem kell tartani. Minden évszakban használható, kül- és beltéren egyaránt. A pálya építése, üzemeltetése, bontása minimális energiát igénnyel, az üzemeltetéshez nincs szükség elektromos áramra, fagyasztó folyadékra, a napi karbantartáshoz 15 liter víz és síkosító anyag szükséges. Ez utóbbi természetes alapú, vizes bázisú anyag, nem tartalmaz toxikus adalékot, és nem szennyezi, károsítja a környezetet és a ruházatot.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában