Megrázó történet

2022.11.09. 20:00

Megszólalt a fiú, akit a sárospataki vasútállomáson rázott meg a nagyfeszültség – videóval!

Soma hét hónappal később is rehabilitációra jár és további műtétek várnak rá.

ÉM

Ahogy portálunk is beszámolt róla, Sárospatakon 2022. április 4-én 19 óra 30 perc körül egy 16 éves fiú a vasútállomáson felmászott egy tehervagon tetejére, hogy fényképet készítsen, de a felsővezetékben lévő magasfeszültség áthúzott rajta. A jelenlévő 15 éves barátja megpróbált segíteni, de ő is súlyosan megsérült.

Többek között ezen eset nyomán született az a cikkünk is, amelyben a veszélyes selfiek kapcsán hívtuk fel a figyelmet.

A két fiú közül az először a vagon tetejére felmászó Áron az eset után tíz nappal belehalt a sérüléseibe. Soma életben maradt és most a Tényekben szólalt meg szüleivel együtt, és mesélte a történteket, illetve, hogy azóta mi történt vele.

Rögös út a gyógyulásig

Soma súlyosan megégett, amikor a 25 ezer voltos feszültség áthúzott rajta, eltört a lába és a koponyája is, ugyanis leesett a vagon tetejéről. Két hónapig volt élet és halál között, ahogy a szülei mondják, a csodával határos, hogy életben maradt.

Nem csak felszíni, de komoly izom és idegsérüléseket szenvedett, így az is kész csoda, hogy tud járni. A tinédzsert eddig tízszer operálták meg és a nap 24 órájában kompressziós ruhát kell hordania, testének több, mint 50 százaléka megégett, a bal fülét elveszítette.

A törött lábát nem lehetett gipszelt, így a csontok nem jól forrtak össze, ezét a járással még vannak gondjai és most egy újabb műtétre készül emiatt. A Tények stábja rehabilitáció közben látogatta meg a családot.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában