Sorozat lehet

2022.11.07. 18:00

Bírókról szóló portrékötetet készített a Miskolci Törvényszék

„Az ember a pulpitus mögött” címet viseli annak a portrésorozatnak az első kötete, amelyet 2022. október 21-én mutattak be a Miskolci Törvényszéken.

ÉM

Fotós: Ádám János

Ennek apropóján dr. Tuzáné dr. Papp Szilviával, a Miskolci Törvényszék elnökével beszélgettünk.

Hogyan merült fel a portrésorozat ötlete?

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke hosszú évek óta támogatja a bírósági múlt kutatását. A Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás pályázat azokat a helyi kezdeményezéseket, törekvéseket karolja fel, amelyek egy adott bíróság történetének feltárását tűzik ki célul. A Miskolci Törvényszék 2022-ben immáron ötödik alkalommal nyújtott be sikeres pályázatot. Az eddigi kutatások fókuszában a tárgyi környezetünk, az épületeink álltak, idén azonban szerettünk volna a nagy elődök felé fordulni és személyes történeteket bemutatni. Ez az elképzelés találkozott a pályázat idei feltételeivel, mivel ebben az évben új irányként archontológiai kutatások is támogatást nyerhettek.

Mikor kezdődött a kutatómunka?

Több, mint egy évvel ezelőtt, 2021 szeptemberében hoztam létre azt a Múltkutató Csoportot, amelynek hét tagja a mindennapi munka mellett szabadidőt és energiát nem sajnálva kezdett bele az anyaggyűjtésbe. Az ötletelést követően egy portrékötet elkészítését tűzték ki célul, az pedig az én személyes kérésem volt, hogy az első kiadványban a Miskolci Törvényszék és jogelődje polgári fellebbviteli ügyszakában szolgálatot teljesített, már nyugdíjas kollégák szerepeljenek. Nagy örömünkre szinte valamennyien vállalták a beszélgetést, az pedig a kollégáim leleményességét mutatja, hogy többségében személyesen, de a járványhelyzet miatt volt, akivel skype-on vagy telefonon készítették el az interjút. Tavasszal a teljes anyag készen várta a grafikai kivitelezést: a portréalanyok személyes emlékeivel, illetve a saját nyilvántartásainkban talált fotókkal, okiratokkal színesítettük a kiadványt, amely nyáron már a nyomdában volt, szeptemberben pedig a kezünkben tarthattuk a kész kötetet. A nyomdai kivitelezésen kívül minden a saját munkánk volt, ez külön büszkeség számomra.

Mindezt az októberi könyvbemutató tette teljessé

Így van, az ítélkezési szünetet követően a rendezvény megszervezésére koncentráltunk, szerettük volna, ha valamennyi szereplő jelenlétében, méltó módon mutatjuk be a kiadványt. Az eseményen részt vett dr. Senyei György és dr. Csillám Katalin, az Országos Bírósági Hivatal elnöke, illetve elnökhelyettese, valamint a társhatóságok vezetői, képviselői is. A munkafolyamatot a Múltkutató Csoport vezetőjeként dr. Puskár József kollégám, a Tiszaújvárosi Járásbíróság elnöke mutatta be, majd dr. Tóth Gergő József ügyvéd, a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Polgári Jogi Tanszékének oktatója tartott tudományos előadást a magyar polgári jog fejlődéséről a miskolci jogalkalmazás szemszögéből. Ebben több olyan ügyet is kiemelt, amelyek a megyénkből indulva a Legfelsőbb Bíróságig, mai nevén a Kúriáig is eljutottak. A legfőbb bírói fórum osztotta a bíróságaink jogértelmezését, ezzel formálva akár az országos gyakorlatot is. Biztos vagyok benne, hogy a kötetben szereplő nyugdíjas kollégáknak is sokat jelentett, hogy munkájukat ilyen módon is megbecsülés övezte.

A portrékötet miskolci bemutatóján | Fotós: Ádám János

Lesz folytatás?

A kötet végén jelképes módon utaltunk arra, hogy a büntető fellebbviteli ügyszak nagyformátumú bíráival szeretnénk folytatni a portrésorozatot. Bízunk benne, hogy erre lehetőségünk lesz. A kollégák mindenképpen elkészítik az interjúkat és egy újabb sikeres pályázat esetén reményeink szerint könyv formájába önthetjük a beszélgetéseket. Vallom, hogy sikeres jövő nincs példamutató, kiváló elődök nélkül, akiknek a munkához, ügyfelekhez és kollégákhoz való emberi hozzáállásából nagyon sokat tanulhatnak a jelen bírái is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában