Szent István tér

2022.11.30. 20:00

Bezárt a Grizzly, de még nem épül az Avalon-ház

„Mozgás” történt a Szent István téren, azt hittük, az Avalon miatt. „Csak” a Grizzly költözik, de nem messze.

A Grizzly Music Pub a Szent István téren

Fotós: Ádám János

Búcsúbulit tartottak az elmúlt hétvégén: bezárt a szinte már ikonikus Grizzly söröző a miskolci Szent István téren. Korábban írtuk: már évek óta készültek a zárásra a térre tervezett építkezés miatt, de eddig ez nem történt meg, most viszont már az épület elbontásáról beszélnek. Vajon van-e összefüggés a költözés és az Avalon Center Kft. által tervezett beruházás között? Kezdődhet valami a közeljövőben a cég által tulajdonolt területen?

Még nincs dátumuk a kezdésre

– Nem mi bontottuk fel a szerződést a sörözővel, saját döntésük a bezárás – nyilatkozta lapunknak Tóth Róbert, az Avalon Center Kft. képviseletében. – Továbbra is tervezzük a beruházásunkat, melynek nincsen még meg a kezdési dátuma, mert még továbbra is zajlik az engedélyeztetési folyamat. Az épület homlokzatára és tömegére elfogadott településképi véleményünk van, amit már bemutattunk a közvéleménynek, jelenleg várunk az építési engedélyre, és majd ennek ismeretében fogjuk az ütemtervvel kapcsolatban a jelenlegi bérlőinket tájékoztatni – válaszolta kérdésünkre.

Bizonytalan helyzet

Mint korábban többször írtunk róla, az Avalon Center Kft. előbb irodaépületet tervezett a tulajdonában lévő, a Szent István tér melletti területre – az ide épülő ház lenne Miskolc leendő főterének eddig térfala – ám az építkezés meghiúsult. Később lakóépületet terveztek ide, ennek terveit meg is ismerhettük, erről mondta Tóth Róbert, hogy folyik az engedélyeztetés. De ha nem kezdődik a közeljövőben az építkezés, akkor miért költözik a Grizzly?

– A bizonytalanság miatt – válaszolta kérdésünkre Sashalmi József tulajdonos. – Mióta megvette a cég a területet, kétszer mondták fel velünk a szerződést, majd kötöttük újra. Úgy éreztük, nem tudjuk folytatni.

Lehetetlen kigazdálkodni

Ezért döntöttek a költözés mellett. A szerződést december 31-el felmondták, találtak egy másik helyet, nekiálltak felújítani.
– Nem tudtunk mit csinálni. Már csak azért sem, mert a Grizzlyt távhővel fűtöttük, aminek az ára a többszörösére ment fel, lehetetlenség kigazdálkodni.
Sashalmi József el is árulta: eddig 130 ezer volt egy hónapra, most 1 millió 500 ezer forint lett az ára. Így költöznek, pénteken, december 2-án már az új helyen nyitnak ki.
Az új hely viszonylag közel van, a Városház téri Calypso étterem mellett, hajdanán Réteskék kávézó volt a neve. Megnéztük, gőzerővel dolgoznak az épületen, ezek már az utolsó simítások.

Az új hely: hamarosan nyitnak
Fotós: Ádám János

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában