Névvel jelölve

2022.11.21. 19:00

Babafákat kaptak az önkormányzattól

A hagyományteremtő program indításáról Szerencs önkormányzata a „Szeretlek Szerencs” elnevezésű civil szervezet javaslatára - az elmúlt esztendő októberében - döntött.

SFL

Az önkormányzat munkatársaitól kaptak névtáblácskát és fát

Fotó: Nagy István

- Ennek keretén belül azoknak a családoknak, amelyeknek a gyermekeik 2022-ben születtek és szerencsi, állandó lakcímmel rendelkeznek, fát ültetünk a jelentkezésüket követően és közreműködésükkel – sorolja Nyiri Tibor polgármester. - Ezzel erősíteni kívánjuk a családok szerencsi kapcsolatát, de szépítjük a városképet és segítjük a gyermekek természethez való kötődését is. A jelentkezések alapján a Szabadság utca mellett erre a célra kijelölt és előkészített területen öt családdal együtt, a Szerencsi Városgazda Non-profit Kft. dolgozóinak a segítségével öt darab hársfát ültettünk november második felében, amelyekhez elhelyeztük a kicsik névtábláit. Név szerint Harda Olívia, Nagy Levente, Katona Olivér, Kosztek Noel illetve Dajka Zoé és Dajka Zalán kapott nevükkel jelölt táblácskát és fát. A jövőben szeretnénk, ha minél több őshonos fajta növény kerülne a területre, így a park az ismeretterjesztést és a rekreációt is szolgálná – adott tájékoztatást Nyiri Tibor.

Fotós: Nagy István

Mivel a csatlakozás önkéntes, azok a családok, amelyek részt kívánnak venni a programban és állandó szerencsi lakcímmel rendelkeznek, gyermekük 2022-ben, vagy ezt követő években születnek, jelentkezési lap kitöltésével kereshetik meg az önkormányzatot. Ez beszerezhető a Szerencsi Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatán, vagy letölthetik a város honlapjáról (szerencs.hu). A nyomtatványt a kitöltése után a hivatalba kell eljuttatni személyesen vagy postán, illetve elektronikusan a [email protected] e-mail címre. A családokkal ezután felveszik a kapcsolatot, majd meghívót kapnak a faültetésre, ahol minden babafa megkapja a tulajdonosa névtábláját.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában