Hajszálon múlt az életük

2022.11.03. 19:00

A halőrök nem büntethetnek, de megvédhetik magukat

Évről évre nő a halőröket érő támadások száma, így szorosan együttműködnek a rendőrséggel.

Detzky Anna

illusztráció / shutterstock

Fotó: David Herraez Calzada

Lezárult a rendőrségi eljárás azzal az aszalói horgásszal szemben, aki a Sajó mentén autójával majdnem elsodort két halőrt, akik éppen ellenőrizni akarták, számolt be a történtekről portálunk. Az eset kapcsán utánajártunk, hogy a halőröknek milyen lehetőségük van a szankcionálásra, arra, hogy megvédjék magukat és ehhez milyen képzést kapnak.

Kétféle vizsgát tesznek

– Ahhoz, hogy valaki hivatásos halőr legyen részt kell vennie egy képzésen, és vizsgáznia kell a kormányhivatalnál. Ennek része egy elméleti vizsga, amely halismereti, a halászati törvényre és a munkakörre vonatkozó kérdésekből áll. A rendőrségnél pedig egy másik, a közfeladatok ellátására vonatkozó vizsgát tesz: eljárási szabályokból, a különböző kényszerítő eszközök alkalmazásából és önvédelemből. Az így szerzett tudását öt évente meg kell újítania egy továbbképzésen újabb vizsgával – tájékoztatott Kovács Gy. Zoltán, a Horgász Egyesületek Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szövetségének és a Tiszabábolnai Sporthorgász Egyesületnek az elnöke. – Azok a halőrök, akiket munkavállalóként állományba vesz egy horgászegyesület, egységesen ugyanolyan téli, nyári ruhát és egy hivatalos jelvényt kapnak. A törvény értelmében használhatnak kényszerítő eszközöket: gázsprét, gumibotot, valamint testkamerát, amelynek a felvétele bizonyítékként is használható egy rendőrségi eljárásban.

Ha nincs engedély, az lopás

A halőröknek nincs joga hatósági eljárást indítani azt a megyei kormányhivatal, vagy a rendőrség teheti meg.

– A halőrnek joga van elkérni a horgász engedélyét és személyi igazolványát, ami azért fontos, mert bizonyos területeken gyakori, hogy kölcsön horgászengedéllyel horgásznak. A tetten ért horgász nyilatkozhat róla, hogy elismeri-e az általa elkövetett szabálysértést. A halőr munkáltatója a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatalnak továbbítja a feljelentést. Pénzbírságra és a horgászattól való eltiltásra ítélheti az elkövetőt. Ha pedig olyan kihágás történik, amely egy halőrnek meghaladja a hatáskörét, akkor a jegyzőkönyv felvétele után a rendőrséget kell riasztania, amely a helyszínen kivizsgálja az ügyet és feljelentést tesz. Például idetartoznak az olyan egyszerű esetek is, amikor emberek horgász engedély nélkül horgásznak, ami a Büntető Törvénykönyv szerint lopás, vagy lopás kísérletnek minősül. A horgász szervezetek fegyelmi bizottságuk útján a saját tagjaikat szankcionálhatják. Többek között visszavonhatják a horgászengedélyüket, vagy akár öt évre eltilthatják a szervezet vizeitől. Talán a horgász engedélyek és a halak árának emelkedése miatt is növekszik a visszaélések száma. A mi vizeink közül a Tisza-tavon és a Rakacai-tavon is elő szoktak fordulni kihágások. Az éjszakai ellenőrzések egy részét eleve rendőrökkel közösen végzik munkatársaink. Hosszú távú célunk pedig az, hogy folyamatosan bővítsük halőr állományunkat, hogy akciószerűen is ki tudjanak menni a veszélyesebb vizekhez – tudatta a megyei szövetség elnöke.

Mindig párban járnak

Az Észak-Magyarországi Horgász Egyesület halőre elmondta, hogy hasznos az önvédelmi képzés, hiszen egyre gyakrabban fordulnak elő veszélyes helyzetek ellenőrzéskor.

– A rendőrségtől kétnapos átfogó képzést kapunk, amelynek csak egy része az önvédelem, a másik része pedig, hogy milyen jogokkal rendelkezünk és mely önvédelmi eszközöket, valamint testi kényszert hogyan alkalmazhatunk – számolt be Juhász János halőr. – Jelenleg 22 víz, többek között a Bódva-, a Hernád-, a Sajó-folyó, a Nyékládházi tavak és a Mályi-tó tartozik egyesületünk vizeihez, amely közel 2500 hektár. Mindig párosával járunk ellenőrizni, a problémásabb helyszínekre előfordul, hogy csapatban is. Amennyiben az elkövető gépkocsival van, akkor felírjuk a rendszámát. Elég gyakoriak a konfrontációk a szóváltástól kezdve a fenyegetéseken át,  a támadásig. Úgyhogy az önvédelmi képzés fontos és nem árt, ha a halőrnek vannak saját önvédelmi ismeretei is. Az egyre fokozódó kihágásokat talán még erősebb rendőrségi szankcionálással lehetne visszaszorítani. Továbbá hasznos lenne, hogyha a jogi háttér bennünket, halőröket jobban támogatna. Bár a horgászok 95 százaléka elfogadja az ellenőrzést, de azért évente négy-öt rendőrségi feljelentés szokott lenni a szabálytalan horgászok miatt.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában