Miskolci álmok

2022.10.07. 11:31

Volt egyszer egy Diósgyőri Várfürdő. Lesz egyszer Diósgyőri Várfürdő? (fotókkal, videóval)

Tervezni kell. Ez az élet mozgatórugója. De az energiaválság közepette sokan fantazmagóriának tartják, hogy bármilyen módon újranyissák a Diósgyőri Várfürdőt.

Szaniszló Bálint

A szebb napokat megélt Diósgyőri Várfürdő hosszú évtizedeken át hatalmas népszerűségnek örvendett: a látogatók a Diósgyőri vár tőszomszédságában, a Bükk lábához simuló strandon, páratlan természeti környezetben élvezhették a nyarat. Igen, a nyarat, mert a medence vize kifejezetten hideg volt. Igazán csak a kánikulai melegben töltötte be hűsítő szerepét, illetve a mazochisták élvezték a csaphideg medencevizet. A várfürdő sorsa 2014-ben vett nem várt fordulatot, a Lovagi Tornánk Terének építésekor egyszerűen bezárták - akkor azt mondták, hogy csak egy szezon erejéig -, ám a népszerű strand azóta sem nyitott ki újra.

A medencék még rozsdamentesek  

A 2003-ban ugyan felújították a fürdőt, a bezárás óta viszont egyre csak pusztul: a gaz már rég benőtte, a terület sok helyen balesetveszélyessé vált, az épületek egyre rosszabb állapotban vannak, a füves területek és a hatalmas öreg fák nagy része már a Lovagi Tornák Teréhez tartozik. Az idő próbáját egyedül a rozsdamentes acélborítással és ugyancsak rozsdamentes kiegészítőkkel ellátott medencék állják, az újranyitás pártján állók ezzel érvelnek.

A szaunarészlegben a fából készült épület felújíthatónak látszik, a hozzá tartozó barlangi merülőmedence állapota olyan, hogy szinte csak vizet kellene beleengedni, hogy újra használható lehessen. Persze eltökéltség és pénz is kellene, hogy a fürdőt visszavegyék a területen egyre jobban eluralkodó természettől.

Dacol az idővel a sokak által kedvelt hideg vizes dögönyöző, amely nekitámaszkodik a strand felé magasodó hegy oldalának. A növények már benőtték teljesen, de a három csőből ma is csordogál kifelé még a víz.

Ígéretek ígéretek hátán 

Jó fél évtizede 15 millió forint hangzott el a szakemberek szájából, hogy ennyi kellene ahhoz, hogy újra használható állapotba kerüljön a strand. Mára ez az összeg százmilliós nagyságrendet ölt, sőt az óvatosabbak milliárd forintról is beszélnek.  

És akkor még nem volt szó arról, hogy ki és miből működtetné a fürdőt. Jelen felszereltségében, azaz egyszerű hideg vizű strandként százmilliós éves költséget kalkulálnak csak az éves működtetési költségre. Csúcsidőben egykoron évente 30-40 ezer ember látogatott el a Diósgyőri Várfürdőbe. Ha ma 3 ezer forintos belépőjeggyel számolnának az üzemeltetők, az is kevés lenne ahhoz, hogy rentábilisan működjék a strand. A mai kor igényeihez igazodva külön szolgáltatások is kellenének, amelyekre igényt tartanak a fürdővendégek, és hajlandók meg is fizetni azt. Ehhez azonban három dolog kell, mint a háborúhoz: pénz, pénz és még egyszer pénz...

Álmodozni azért még lehet 

A Tervezzük Miskolcot részvételi program keretében a Diósgyőri Várfürdő lehetséges sorsa is terítéken van. Több fejlesztési lehetőség is felvázolódott a legolcsóbb megoldástól, azaz a jelenleg rendelkezésre álló medence és strandterület működővé tételétől kezdve, új területek bevonásán át egészen addig, hogy a szomszédos Lovagi Tornák Terét is csatolják hozzá a strandhoz egyfajta szabadidőközpontként. Lehetségesnek tartanák egy, a hegyoldalból kiinduló csúszdapark megépítését is. Majd minden variáció számol az egykori Királynék Fürdője újbóli felépítésével, mint későbbi fejlesztési lehetőséggel. A Királynék Fürdője helyét régészeti feltárásokkal sikerült pontosan meghatározni.

Így vélekednek az emberek 

A részvételi programhoz kapcsolódóan nagy az aktivitás a közösségi médiában pró és kontra.  

Néhány érdekesebb a támogató bejegyzések közül:  

„A régi időkben tele volt németekkel, belgákkal meg hollandokkal, mert nekik kiváló volt a strand vize és a környezete pedig csodás.” 

„Azért kellene újranyitni, mert ott mindig is volt strand.” 

„Fontos, mert a diósgyőriek szeretnék, és kábé hét környező lakótelep. A szaunát is kérjük vissza. Több ezer aláírás és rengeteg kampányígéret volt.” 

„A város ezen része cirka 60 ezer fő, akinek nem mindegy, mennyit utazik strandra, pihenni, kikapcsolódni.” 

„Kellene a várfürdő, talán a kisnyugdíjas is meg tudná fizetni, ha nem drága élményfürdő lenne. Mellette munkahelyteremtő is.” 

Akadnak ellenzők is:  

„Minek egy negyedik strand? Egyikben sincs sosem teltház, tuti, hogy veszteséges mind.” 

„Van Barlangfürdő, Ellipsum, Tapolcai strand, Selyemrét, Kemény Dénes, diósgyőri tanuszoda, Lévay-uszoda. És 150 ezren laknak Miskolcon. Egy strand kábé 6 milliárd forint (az Ellipsum 12 volt). Ez azt jelenti, hogy minden miskolci 40 ezer forintot tesz bele. Szerintem ennek van fontosabb helye is Miskolcon, mint hogy nosztalgiából csináljunk egy újabb strandot, ami nincs kihasználva és nem tartja fent önmagát, hanem évről évre újabb adófizetői pénzeket kell beletenni. De amúgy meg legyen. Legyen egy Szirmán is, mert ott sincs strand…” 

„Valóban annyira nagy szükség van még egy fürdőre? Október 10-től határozatlan ideig a Miskolctapolca Barlangfürdő és a Selyemréti Strandfürdő is szünetelteti fürdőszolgáltatásait - jelentették be.”

Videó: Ilyen állapotok uralkodnak jelenleg a Diósgyőri Várfürdőben

Videós tartalmaink továbbra is megtalálhatóak a YouTube csatornánkon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában