Turizmus

2022.10.31. 17:00

Megújult a Károlyi-kastélyhoz vezető út

Az érintett utak már nagyon rossz állapotban voltak.

Wáberer György, dr. Szabó Tünde, Kiss Nándor és Kerülő Gyula, a kivitelező Bodkő Kft. ügyvezetője

Fotó: BSZA

A helyiek és a turisták érdekeit egyformán szolgálják azok a felújított utak, amelyeket a napokban adtak át Füzérradványban. Az eseményen dr. Szabó Tünde, az Északkelet-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztos emlékeztetett rá, hogy a Károlyi-kastély, valamint a kastélypark a közelmúltban teljesen megújult, és jelentős turisztikai érdeklődés mutatkozik iránta. A most felújított és átadott két útszakasz pedig éppen a település bevezető útja és a kastélyhoz vezető út is egyben, egyikük a híres, fekete fenyőfákkal övezett, úgynevezett Fenyves allé. Erre, valamint két másik útfelújításra összesen százmillió forintot kapott a falu. 

A kormánybiztos kiemelte: Füzérradvány jól használta fel a rendelkezésre álló összeget, hiszen a helyi lakosság számára éppolyan hasznos a fejlesztés, mint a kastélyba látogatók számára, hiszen most már mindannyian jó minőségű aszfaltúton közlekedhetnek. Kiemelte: a térség fejlesztésének jövőbeni útja is ez, vagyis a helyben élők komfortérzetét javító infrastruktúra fejlesztése, valamint az idegenforgalmi vonzerőt jelentő beruházások végrehajtása. 

Jobb érzés közlekedni 

Wáberer György Tokaj-Zemplén fejlesztéséért felelős kormánybiztos a térség szülötteként emlékezett arra az időszakra, amikor először kerékpározott végig a gyönyörű fasor között húzódó úton mintegy 60 évvel ezelőtt. Most, a felújított úton sokkal jobb érzés volt Füzérradványba jönni – jegyezte meg. Hangsúlyozta: a közeljövőben összesen 42 programot valósítanak meg Tokaj-Hegyalján és Zemplénben, amiben további 200 kilométer út felújítása is szerepel. Kiss Nándor, Füzérradvány polgármestere arról beszélt, hogy az útfelújításokat nem egészen egy esztendő alatt bonyolították le. Hozzátette: nagyon jó időben jött a támogatás, ugyanis az érintett utak – köztük a Fenyves allé – már nagyon rossz állapotban voltak. A látogatók most már nem a kátyúkra figyelnek, hanem a páratlan környékbeli tájban gyönyörködhetnek – mondta a polgármester. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában