Új miskolci út

2022.10.19. 20:00

Már felfestették az útburkolati jeleket az Y-hídra (Fotókkal!)

Október végén elkezdődik az átadás-átvétel, előreláthatólag decemberben már átadják a beruházást.

Hajdu Mariann

Fotó: Ádám János

Már felfestették az útburkolati jeleket az Y-hídra, és sok helyen az utolsó simításokat végzik a kapcsolódó beruházásoknál. Időre elkészülnek: ezt már a beruházó, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.) válaszolta kérdéseinkre. „A kivitelező az ütemterveknek megfelelően halad a turbókörforgalom, a Vörösmarty út és az Y-híd kivitelezési munkálataival, így az eredeti műszaki tartalom szerinti építmények a közlekedők rendeltetésszerű és biztonságos használatához szükséges munkálatai a hónap végével befejeződnek”, fogalmaztak. Hozzáfűzték: fontos megjegyezniük, hogy a projekt időközben új elemekkel bővült, úgy mint a kerékpárút megépítése, amely várhatóan 2023 tavaszán készül el, továbbá a Kisfaludy utcai vasút feletti műtárgy felújítása, amely a 2022. decemberi átadásra forgalomkorlátozás nélkül használható lesz Martinkertváros irányába.

 

Azaz október 31-ig elkészülnek, és utána elkezdődhet az átadás-átvétel folyamata. Miből áll ez az eljárás? – kérdeztük.

Hosszú eljárás

Megtörténik az elkészült építmények, közművek és műtárgyak műszaki átadása, melyben az érintett Magyar Közút Zrt. és Miskolc önkormányzata is közreműködik, sorolta a beruházó. A műszaki átadás–átvétel során ellenőrzik a megépült építmények, közművek és műtárgyak tervek szerinti megvalósítását, rendeltetésszerű és biztonságos üzemeltetésének feltételeit. A műszaki átadás-átvétel sikeres lezárását követően megindul a forgalomba helyezési eljárás az illetékes hatóságoknál. A benyújtott dokumentumok és a szükséges kezelői nyilatkozatok rendelkezésre állását, valamint a törvényben előírt ügyintézési határidőt követően a hatóság meghozza döntését a forgalomba helyezéssel kapcsolatban. Az engedély birtokában az érintett építményeket előreláthatólag 2022 decemberében nyitják meg.

Kiértékeli a hatóság

– Milyen kritériumoknak kell megfelelnie az új beruházásnak? – firtattuk még. Az elkészült létesítményeknek a biztonságos, rendeltetésszerű használatnak és szabvány szerinti kritériumoknak kell megfelelniük, jött  a válasz. A szeptemberben megtartott statikus és dinamikus próbaterhelés eredményét (erről is beszámolt annak idején lapunk, hiszen tucatnyi 37 tonnás autó állt az elkészült hídon) a híd forgalomba helyezését végző hatóság kiértékeli.
– Látjuk, hogy a pengefalak is készülnek már a Vörösmartyn lebontott házak helyén. (A miskolci önkormányzat kérésére összművészeti parkot építenek oda.) Azok mikorra készülnek el? – kérdeztük. A park kivitelezési munkálatai most is folynak, várhatóan ez év végére befejeződnek, tudtuk meg.  

Épül a kerékpárhíd

– Folytatódik-e a kerékpárút építése október 31. után, vagy csak az átvételi eljárást követően? – kérdeztük még.
– A kerékpárút kivitelezése az előzekben felsorolt építmények átadás–átvételi eljárásától független, a munkálatokat az időjárási körülmények figyelembe vételével folyamatosan végzi a kivitelező – válaszolták. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában