Remény, vagy illúzió?

2022.10.17. 20:01

Így lehetne újranyitni a Barlangfürdőt

Miskolc egyetlen komoly turisztikai attrakciója a miskolctapolcai fürdő, hatalmas károkat okoz a bezárása.

Szaniszló Bálint

Teljesen kihalt a Miskolctapolca Barlangfürdő

Fotó: Bujdos Tibor

A szállásadók és a vendéglátószakma teljes megdöbbenéssel fogadta két héttel ezelőtt a bejelentést, hogy Miskolctapolcán bezárják mind az Ellipsumot, mind a Barlangfürdőt. Utóbbit az idegenforgalmi szakemberek csak egyszerűn így titulálnak: "Miskolc egyetlen komoly turisztikai attrakciója..." Szendrei Mihály, a Miskolc és Térsége Turisztikai Egyesület elnökétől származó adat szerint az ágazat képviselőinek a Barlangfürdő bezárása miatt mintegy 470 millió forint vesztesége keletkezik. 

A válságos helyzetben - jelentős késéssel - a városházán tartottak egyeztetést tartottak az érintett szállásadók és a miskolci önkormányzat, valamint a Miskolc Holding Zrt. vezetése.  

A turisztikai szakma képviselői egyértelműen elfogadhatatlannak nevezték a bezárásról szóló döntést, amelyet nem előzött meg semmiféle egyeztetés az érintett felek között, csak a Szopkó Tibor alpolgármester aláírásával érkezett elektronikus levélből értesültek a súlyos következményekkel járó döntésről.

Utolsó csepp volt a pohárban 

A fórumon Szopkó Tibor a városvezetés nevében közölte, hogy az elsődleges cél az volt, hogy legalább a Barlangfürdőt nyitva tartsák, és megőrizzék a munkahelyeket is. Ez nem sikerült, mert szeptember végén jelezte a Miskolc Holding Zrt., hogy kigazdálkodhatatlan az fürdő működtetése. A közületi távhődíjak emeléséről szóló rendelet megjelenése pedig utolsó csepp volt a pohárban. A város súlyos terhei miatt semmilyen módon nem tudja finanszírozni a Barlangfürdő működtetését.

Dukai Zoltán, a Miskolc Holding Zrt. vezérigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a miskolci fürdő helyzetét összegészében kellett tulajdonosi szemmel tekinteni. Megtudtuk tőle, hogy a Miskolci Fürdők Kft. idei üzleti tervét 700 millió veszteséggel fogadták el az év elején úgy, hogy 300 millió forint működési támogatást is kapott önkormányzattól a társaság. Ez összességében 1 milliárd forintos mínuszt jelent. Mint mondta, ebbe az üzleti tervbe képtelenség volt az év elején még nem látható drágulásokat beépíteni. Azt is megtudtuk, hogy Miskolci Fürdők Kft.-nek jelenleg mintegy 2 milliárd forintos banki hiteltartozása van, hiszen a cég folyamatos finanszírozását kölcsön révén oldják meg.

A menedzsment súlyos hibája 

Szendrei Mihály, a szakmai szervezet vezetőjeként, a szállásadók szószólójaként érthetetlennek tartotta, hogy - miután már hónapokkal ezelőtt látható volt a negatív tendencia - a Miskolci Fürdők Kft. vezetése egyetlen lépést nem tett a rosszra forduló helyzet menedzselésére. Pedig egy gazdasági társaság vezetésének ez az alapvető feladata. Lehetett volna árat emelni, a nem alapvetően szükséges egységeket leállítani, a működést racionalizálni. A bezárás teljesen elhibázott volt.

Mint megtudtuk, a Barlangfürdő egyébként - hosszú évek távlatában - alapjában véve nullszaldó körüli eredménnyel zárt, a 2019-es idegenforgalmi csúcsesztendőben volt némi nyeresége. Az is kiderült, hogy - amennyiben nyitva marad a Barlangfürdő, akkor év végén 142 millió forint lett volna a vesztesége, ezt a bezárással 75,8 millió forintra szorítják le. Tehát lényegében mintegy 66 millió forint az az összeg, amelyet – némi leegyszerűsítéssel – ki kellene gazdálkodni, vagy beletenni a társaságba, hogy működhessen a fürdő.  

Szendrei Mihály jelezte, hogy az önkormányzat ráadásul az év végéig elesik olyan 7 millió forint idegenforgalmi adótól, mintegy 3 millió forint iparűzési adótól és az autós turisták elmaradása miatt nagyon sok parkolási díj bevételtől is.

Közösen működtethetnék 

A szállásadók javaslataként elhangzott, hogy hajlandók lennének észszerű mértékig maguk is hozzájárulni a Barlangfürdő mihamarabbi újranyitásához és működtetéséhez. A javaslatok között szerepelt, hogy - amennyiben a teljes nyitás nem lehetséges - minden héten pénteken, szombaton és vasárnap nyisson ki a fürdő. Újra kell gondolni a belépőjegyek és a szolgáltatások árát, illetve olyan népszerű szolgáltatások, mint az éjszakai fürdőzés újbóli bevezetését.  

A fórum résztvevői megegyeztek abban, hogy belátható időn belül konkrét keretet kell készíteni a Barlangfürdő újranyitása érdekében elindult kezdeményezésnek, mert az idő múlása újabb komoly károkat okoz mindegyik félnek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában