Fejlesztések

2022.10.30. 20:00

Felavatták Tokaj felújított városközpontját (Fotók, videó)

A cél az, hogy Tokaj-Hegyalja az egyik legkedveltebb turisztikai célpontja legyen az országnak.

Ujlaki Attila

Posta György polgármester, Bánné dr. Gál Boglárka a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke, dr. Koncz Zsófia a Technológiai és Ipari Minisztérium parlamenti államtitkára, a térség országgyűlési képviselője és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter adta át a fejlesztést

Fotó: Vajda János

A "Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék kultúrtáj világörökségi helyszínek fejlesztése" című projekt keretein belül megvalósuló tokaji beruházásokat adták át vasárnap a városban. Az összesen 3,4 milliárd forintos program a történelmi borvidék világörökségi magterületén, így Tokaj mellett Sátoraljaújhelyen, Bodrogkeresztúrban, Tolcsván, Tarcalon, Mádon és Tállyán hajtott végre beruházásokat. A tokaji projektek költségei elérik az 1 milliárd forintot, ez egyebek mellett a már átadott Bodrog-parti sétányt, valamint a most felavatott belvárosi épületek homlokzat felújítását, a Kossuth tér és annak környékének, illetve a teljes Dózsa György utcát jelenti. A fejlesztéseket ünnepélyes keretek között Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter, dr. Koncz Zsófia miniszterhelyettes, a térség országgyűlési képviselője, Bánné dr. Gál Boglárka, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlés elnöke, valamint Posta György Tokaj polgármestere adta át.

Turisztikai fejlesztések

Posta György a település polgármestere arról beszélt, hogy nagy öröm számára látni a folyamatos fejlődést, ami a vidéket jellemzi és ismertette a most átadott fejlesztéseket.

„Tokaj rendkívüli adottságokkal rendelkezik. Aszújáról világszerte ismert és éppen emiatt rejlik benne az az egyedülálló turisztikai lehetőség is, amelyet az elmúlt évtizedben egyre inkább sikerült kihasználni” – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

 Hozzátette: van még teendő, amely a fejlesztéseket illeti, ugyanakkor ,,nagyon fontos, hogy két olyan szálloda is épült, amely a turizmus fejlődéséhez jelentős mértékben hozzá fog járulni.” További örömre ad okot, hogy sikerült a belvárost, a főteret és a környező utcákat felújítani, hiszen ezeknek a fejlesztéseknek köszönhetően még vonzóbbá tudtuk tenni a várost a turisták számára – részletezte a tárcavezető.

Dr. Koncz Zsófia a térség országgyűlési képviselője, miniszterhelyettes arról beszélt, hogy minden település életében vannak ünnepnapok, ahogy a mai is az két okból: mert megújult a tokaji főtér és a református templom, valamint annak környezete. 

„Tokaj nevét mindenhol ismerik az egész világon a tokaji borok által, valamint a tokaji szőlővesszők a Himnuszban is benne vannak, mert ezek a nemzeti identitásaink részei” – mondta a kormánypárti képviselő. 

Hozzátette: Minden ma átadott beruházás, hozzájárul ahhoz, hogy minél többen látogassanak el Szerencs és Tokaj környékére. A képviselő rámutatott: Tokaj-Hegyalja a magyar kormány számára kiemelt fontosságú stratégiai célt rejt, a jövőben szeretnék megvalósítani a Kopasz-hegyet körbeölelő kerékpárutat is. Emlékeztetett: nemsokára elkészül a 37-es főút négysávosítása Szerencsig, valamint befejeződött a tokaji közúti híd felújítása.

Bánné dr. Gál Boglárka, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlés elnöke beszédében azt hangsúlyozta, hogy Tokaj-Hegyalja megkapta a fejlődéshez szükséges lehetőségeket és él is velük. Az ünnepélyes átadó után, hálaadó istentiszteletet tartottak.

Videós tartalmaink továbbra is megtalálhatóak a YouTube csatornánkon.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában