Újranyitás

2022.10.25. 17:30

Egy időre le lehet húzni a fekete zászlót Miskolctapolca felől

Most jön az igazi munka. Pár nap alatt szállóvendégeket kell toborozni a hosszú hétvégére az újra nyitó barlangfürdőhöz.

Szaniszló Bálint

Kérdéses, visszatérnek-e a korábbi számban a turisták

Fotó: Ádám János

Amint október 3-án megtörtént a sokkoló bejelentés, hogy bezárják a barlangfürdőt, a potenciális vendégek sorra mondták le a szállásfoglalásaikat a környékbeli szállodákban, panziókban. Október 10-étől, a bezárás napjától fogva pedig lényegében kiürült Miskolctapolca. A szállásadók egy része akciókkal próbálta, próbálja maradásra, foglalásra bírni a potenciális vendégeket, de olyan is akadt, amely egyszerűen kénytelen volt bezárni. 

Hasonlóan sokkoló, de nagyon pozitív bejelentés hangzott el október 24-én, amikor kiderült, hogy a helyi vállalkozók, a megyei iparkamara és az önkormányzat együttműködése eredményeként október 28-án újranyit a barlangfürdő és az összeadott 65-70 millió forint segítségével január 8-áig biztosan nyitva marad a város első számú idegenforgalmi vonzóereje. 

A szállásadóknak most az a legfontosabb, hogy az előttünk álló négynapos hosszú hétvégére újra képesek legyenek megtölteni a szobáikat. Ha sikerül, akkor elmondhatjuk, hogy egy időre le lehet vonni Miskolctapolcán a fekete zászlót.

Bombaként robbanjon a nyitás híre is 

„Még mielőtt berobbant volna a hír a Barlangfürdő bezárásáról, erre a négynapos hétvégére már jó előre telt házunk volt – mondta el Kilián István, a Hotel Kitty tulajdonosa. – A bejelentés után e-mailben értesítettük a szállást foglalókat, hogy a barlangfürdő bezár és – akkori információnk szerint – csak valamikor jövő májusban nyit ki újra. Erre természetesen mindenki lemondta a foglalását, több, mint 2 millió forintot kellett visszautalnunk a vendégeknek. Elmentek máshová. A mostani, újranyitásról szóló bejelentés után ma úgy állunk, hogy egyetlenegy foglalásunk sincs és – mivel kénytelenek voltunk bezárni – pillanatnyilag egyetlen dolgozónk sincs. Ezt a helyzetet kell kezelnünk néhány nap alatt. A fürdőtől alig száz méterre levő szállodánk léte ugyanis a barlangfürdőtől, a fürdő működésétől függ. Mindenképpen újranyitunk, hogy fogadni tudjuk a vendégeket.”   

A szállodatulajdonos elmondta, hogy ahogy bombaként robbant a bezárás híre, most valami olyan marketing kellene akár a barlangfürdő részéről, hogy bombaként robbanjon a nyitás híre is. Véleménye szerint ez nem megvalósíthatatlan. Kilián István szerint marketing szempontból nem volt jó közölni, hogy csak január 8-ig biztos a nyitva tartás. Jelezte, hogy véleménye szerint eleve nagy hiba volt bezárni az Európa-hírű barlangfürdőt, amely „Miskolc aranytojást tojó tyúkja”.  

A hétvégére újra megtelhet 

„Ez az állapot lenne a természetes, hogy a barlangfürdő, amely ennyire fontos tényező a város életében és működésében, nyitva tart – fogalmazott Bihari András, a Bástya Hotel egyik tulajdonosa. – Így tudnak az érintett vállalkozók nyugodt körülmények között tevékenykedni és fizetni az ingatlanadót, az iparűzési adót, vagy az idegenforgalmi adót, ami olyan bevétel, amely a város működéséhez elengedhetetlen. Ha bevétele van a szállásadónak, akkor tud fizetni adót.”  

Bihari András úgy gondolja, erre a hosszú hétvégére Miskolctapolca újra meg fog telni. A barlangfürdő bezárása ellenére volt érdeklődés az előttünk álló négynapos ünnepre. Az újranyitás híre azonban – reményeik szerint – visszacsalogatja az elpártolt pihenni, fürdőzni vágyókat Miskolctapolcára.

Tanulság: egyedül nem megy 

„A barlangfürdő újranyitása egyrészől pillanatnyi siker, másrészről szimbolikus akció. – vélekedik Szendrei Mihály, az újranyitásról szóló tárgyalásokban oroszlánrészt vállaló Miskolc és Térsége Turisztikai Egyesület elnöke, aki szerint nem egyszerűen arról van szó, hogy mi történik a barlangfürdővel. „Most az általános jövőkép került veszélybe, a város idegenforgalmának és az abban tevékenykedőknek a jövőképe. Nincs más lehetőségünk ebben a helyzetben, mint összeadni, amink van. Ez történt, ez történik meg. Tudnunk kell, hogy miben jobb Miskolc, mint más városok és ezt kell hangsúlyoznunk minden erővel. A barlangfürdő pedig ilyen tényező, másoktól jól megkülönböztethető, azoknál jobb turisztikai termék.” 

A szakember szerint bebizonyosodott, hogy legyen bármilyen erős egy vállalkozás, egyedül nem sokra megy. Itt most az együttműködés, egy közös fellépés vezetett eredményre, aminek ki kell majd hatnia a jövőben dolgokra is. 

„Most az a legfontosabb, elsődleges feladat, hogy az újranyitás híréből kihozzák a legjobbat a szállásadók – vélekedett Szendrei Mihály. – Mindezeken túl azonban arra is kell gondolni, hogyan lehet elérni, hogy összegészében az eddigieknél is több turista jöjjön Miskolcra. Ennek a mostani összefogásnak ki kellene terjednie majd ebbe az irányba. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában