Hatalmas lehetőségek

2022.09.21. 14:00

Világszenzáció Miskolcról – kutatórobot különleges képességekkel 

Nagyjából 90 kilogrammos, ellipszis alakú, tud döntéseket hozni és alkalmas nyersanyagok, fémek kutatására, és földalatti bányák feltérképezésére is, mindezt víz alatti környezetben. A különleges robotot 2016 óta a Miskolci Egyetem vezetésével fejlesztik. 

Petri Nóra

Európában a becslések szerint körülbelül 30 000 bezárt bánya van, és ezek közül sok még ma is tartalmaz értékes ásványkincseket, többségüket azonban mára elárasztotta a víz, állapotukról és a bennük rejlő ritka nyersanyagokról is keveset tudunk. A robot ezeket is fel tudja térképezni, de bármilyen zártterű, vízalatti térben használható, így többek között kutakban, vezetékhálózatokban is. 

Most UNEXUP projekt a neve a programnak. A kutatást és fejlesztést az évek során uniós és nemzeti forrásokból finanszírozták, a többi között egy intézet, az European Innovation Institute Of Technology fő közreműködésével. A pályázatot a Miskolci Egyetem vezeti, koordinátora dr. Zajzon Norbert, a Miskolci Egyetem Ásványtani–Földtani Intézetének docense. 

Otthonosan a víz alatt

- Ez már a második projekt, ami fut, mert először 2016 és 2019 között a prototípust fejlesztettük ki, majd továbbfejlesztettük, most pedig magát a technológiát szeretnénk „piacosítani”, a megrendeléseken keresztül gazdasági haszonra váltani – nyilatkozta a Borsod Online-nak dr. Zajzon Norbert, a projekt vezetője. 

A robot nem csak zárt vízalatti terekben működtethető, de igazán ott domborodnak ki egyedülálló képességei. - Például elárasztott bányákban tud merülni, és az elsődleges felhasználása a nyersanyagkutatás, így régi bányák felmérésére használható, de működő bányákban történt szerencsétlenségek felderítésére is alkalmas. Ugyanilyen fontosak a vízügyi kutatások, mérések is. Ilyenek a vízbázis- és ivóvízhálózati kutatások, amelyekre nagyon jól lehet használni ezt a robotot. Tavaly például voltunk vele Csóron, ahol egy ivóvízkútba merültünk. Ez a kút egyébként Székesfehérvár ivóvízellátásának nagy részét adja, és úgy kellett alaposan felmérnünk, hogy megfeleljünk minden szigorú előírásnak, vagyis miközben mi dolgoztunk, a kút termelt. Ehhez elengedhetetlen volt, hogy az ilyenkor előírt szigorú fertőtlenítési procedúrákon átmenjen az eszköz. De volt környezetvédelmi felkérésünk is már, egy vízzel borított sóbánya járatait térképeztük a segítségével – sorolja a projekt vezetője. 

Felszereltség extrákkal 

- Gyakorlatilag a mostani robottal 500 méter vízmélységig tudunk lemerülni. Év végére építjük át úgy, hogy másfél kilométeres vízmélységig tudjon működni. A geológiai, hidrogeológiai vizsgálatok előtt először fel kell mérnie a teret, vagyis térképező funkciót is ellát. Erre is számos műszer szolgál, több szonár és több lézer szkenner is segíti a munkáját, amelyek segítségével egy nagyon pontos háromdimenziós térképet tud készíteni a járatokról, a környezetről. Már önmagában ez is fontos tudományos adat, utána pedig azon kívül rengeteg kamera segítségével vizuális információkkal is ellátja a kutatókat: tudjuk vizsgálni UV-fénynél a falat és a járatokat, mérhetünk mágneses jelet, gammasugárzást, de ugyanígy vízparamétereket, vezetőképességet, pH-értéket, hőmérsékletet, oxigén fugacitást is. Ezeket a paramétereket folyamatosan tudja mérni a robot. Ezen kívül alkalmas vízminták vételére is, amit később elemzésnek is alá lehet vetni. Úgynevezett hiperspektrális felvételekkel - az emberi szem számára látható és láthatatlan tartományban is – tudjuk vizsgálni a környezetet, és azonosítani rajta az ásványokat. Azokat az ásványokat, amelyekből például fémeket nyerhetünk ki a társadalom számára. 

 

A Holdon könnyebb 

- Ez azért nagy kihívás, mert ha ezt a Holdon kellene megcsinálni, ott egyszerűbb lenne, mert ott nincs víz, még légkör sem. A víz sokféle jelet leárnyékol, ami hatalmas kihívássá is teszi a kutatást. Például mindössze 10 centiméternyi vízen keresztül is sokkal nehezebb megmérni valamit, mint akár több méter távolságról egy holdjáróról. Mindig felhozom példának, hogy körülbelül 10 centiméternyi pontossággal ismerjük a Hold felszínét, a Marsot 30 centiméternél pontosabban ismerjük, a saját óceánjaink domborzatát pedig körülbelül 10 méteres pontossággal. Vagyis azt kutatni, hogy mi van a tengerek és óceánok alján, az nagyságrendekkel nagyobb kihívás ilyen szempontból, minthogy mi van a Holdon... 

Intelligencia vagy önállóság 

- A hosszútávú elképzelés az, hogy a kutatórobot teljesen autonóm módon működjön, ugyanis a kommunikáció, a kapcsolattartás és az adattovábbítás is nehézségekbe ütközik a víz alatt. Például nincs wifi, nincs GPS. A célunk, hogy önállóan tudjon működni, ehhez az első autonóm teszteken is átesett már. Alapvetően kábelek segítségével vezéreljük a robotot, júniusban azonban Kőbányán teszteltük két héten keresztül. Akkor a járat végéig, körülbelül 300 méterre elúszott, térképezett, visszajött, teljesen önállóan. „Megmondtuk neki”, menjen addig, amíg teljesen el nem éri a járat végét, ahol már nem képes tovább haladni, aztán jöjjön vissza, és vissza is jött – hangsúlyozta a szakember. 

 

Arra a kérdésre, hogy ebben a robotban jelen van-e a mesterséges intelligencia (MI) azt válaszolta: - Ezzel egy ajtót nyitunk ki, hogy mi a mesterséges intelligencia, és mi az autonómia… Valamilyen szinten, sőt, elég komoly szinten ez egy mesterséges intelligencia, mert döntéseket kell hoznia. Arról például, hogy van-e lyuk, ahol tovább haladhat és elfér, vagy ha tovább úszik, akkor nekimegy-e a falnak, és ha nem talál továbbjutást, akkor megfordul és visszajön – emelte ki Zajzon Norbert. 

- Már két éve pénzt is keresünk ezzel! – válaszolta arra a kérdésre, hogy mostantól a gazdasági élet szereplői is megrendelhetik-e ezt a fajta szolgáltatást elöntött bányák, zárt vízterek, kutak kutatásához. - A 2016 -19 közötti UNEXMIN projektben azt is vállaltuk, hogy céget alapítunk, és ez a társaság fogja a kereskedelmi tevékenységet végezni. Több konzorciumi partner a tulajdonos, és épp most folynak arról a tárgyalások, hogy a Miskolci Egyetem is ilyen tulajdonossá váljon ebben a cégben – mondta.

Segítőfunkció beépítve 

A fentieken túl még számos felhasználási területe lehet a robotnak, és segítség lehet különböző katasztrófahelyzetekben is. Zajzon Norbert szerint ez a felszereltség jól használható lett volna például akár a Hableány mentése során is, ahol – ha akkor már használhatták volna - élő szonárképpel segíthette volna a búvárok munkáját. 

Egyedi és különleges 

Míg a mélytengerekben használnak nagyobb és még ennél is komolyabb felszereltségű robotokat amik súlyát tonnákban mérik, de a projektvezető szerint ezekben a zárt terekben, kis helyeken kell elférnie ennek a berendezésnek, ezért nagyon komoly miniatürizálást kellett elvégezniük a kutatóknak. A 90 kilogrammos robot mindössze hozzávetőleg 60x60x70 centiméteres. – Ez ma a piacon a legmélyebbre lemerülő és a legösszetettebb felszereltségű robot, ami zárt teres merülést és kutatómunkát tud végrehajtani – foglalta össze a projektvezető. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában