Hungarikum nap

2022.09.11. 14:00

Tokaj-hegyalját népszerűsítik a kisfaludiak

Kicsiben, de belekóstolhattak a szüreti időszak hagyományaiba a 800 éves Bodrogkisfaludra látogatók.

Bort kóstoltak a Patricius Borház teraszán Fotó: SFL

Először tavaly, Bodrogkisfalud fennállásának 800. évfordulóján, hagyományteremtő céllal rendezett Hungarikum napot a Bodrog Menti Borászok Egyesülete, szeptember elején második alkalommal tartották meg a programot.

Fotós: SFL
Fotós: SFL

Illés János az egyesülete elnöke elmondta, ugyan a település 2020-ban volt nyolcszáz éves, a pandémia miatt akkor nem tudtak ünnepelni, egy évet csúsztak a megemlékezéssel. 

Fotós: SFL

– A tavalyi ünnep nagyon jól sikerült, igyekeztünk megtartani a nívót ezen az éven is. Az érdeklődők megtekinthették a hungarikumok kiállítását, lévén a teljes program a történelmi borvidéket, mint kultúrtájat hivatott népszerűsíteni, mellette, egy másik kiállításon a szőlészeti, borászati eszközök kaptak helyet. A Patricius Borház teraszán Dr. Molnár Péter birtokigazgató borkóstolóval egybekötött előadást tartott a királyi nedűről, majd kis szüret következett a Lapis-dűlőben, a termést immár a településen dolgoztuk fel. A távolabbi helyekről érkezettek, kicsiben, de belekóstolhattak a szüreti időszak hagyományaiba, hiszen volt kenyérlángos sütés, kézműves foglalkozás, zsákvarrás, agyagozás a Tájházban, Tokaji Aszú kóstolás, majd később kulturális programok, borverseny. Az egész napos program végén koccintottunk egyet Bodrogkisfalud Pezsgőjével – számolt be az eseményekről Illés János.

Fotós: SFL
Fotós: SFL

Balogh Sándor, a település polgármestere az esemény megnyitóján mondott köszönetet a helyi civil szervezeteknek, akik teljes mellbedobással vették ki részüket a szervezésben, a programok lebonyolításában. 

– Ők nem szerveznek külön programokat, de aktívan segítik az önkormányzat munkáját, egymásra építik a település rendezvényeit – mondta a polgármester.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában