Beruházás

2022.09.20. 11:23

Mutatjuk miért sorakoznak teherautók az Y-hídon

A próbaterhelés a forgalomba helyezést megelőző műszaki vizsgálat.

Teherautók állnak az Y-hídon, azaz terhelik, a teszt bizonyára a forgalomba helyezési eljárás része.

Arról, hogy ez várható, már a szeptember 10-én, az Y-hídról tartott sajtótájékoztatón szó esett, akkor Csöbör Katalin országgyűlési kéviselő beszélt róla: az Y-híd szerkezetileg elkészült, most már csak kisebb munkálatok váratnak magukra. Említette, hamarosan 12 darab 37 tonnás teherautó teszi majd próbára a hidat. 
Nos, a képek tanúsága szerint ez történhetett ma meg. 

Ezt – október végén – követik majd a forgalomba helyezési eljárások, ami után a tervek szerint decemberben vehetik birtokba a hidat a közlekedők. 
Az Y-híd, amelynek egyik ága a Tiszai pályudvar, a másik Martinkertváros felé vezet megépítése már három éve kezdődött, a projekt része a Vörösmarty utca négysávosítása és a Vörösmarty-Király utca találkozásánál megvalósuló körforgalom is.

A beruházás azonban nem lesz teljesen kész decemberben, hiszen a kerékpáros hidat csak jövő tavasszal fogják átadni. A beruházó NIF Zrt. pedig már elindította az Y-híd 3-as és 4-es szakaszainak az előkészítését. Az ősz második felére elkészül a kapcsolódó úthálózaton túl a közösségi közlekedés fejlesztését is vizsgáló megvalósíthatósági tanulmány, amely után megindulhat a tényleges tervezési munka: 2024 végére, 2025 elejére rendelkezésre állnak majd a tervek a folytatásra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában