Tanévnyitó Sárospatakon

2022.09.17. 18:00

Megháromszorozódott a jelentkezők száma a Tokaj-Hegyalja Egyetemen

A Tokaj-Hegyalja Egyetem (THE) egy év elteltével megvetette a lábát, minden meghirdetett képzésük elindul a most kezdődő tanévben – közölte a sárospataki központú felsőoktatási intézmény tanévnyitóján dr. Horváth Ágnes rektor szombaton.

BSZA

Megtartották szombaton a Tokaj-Hegyalja Egyetem tanévnyitó szenátusi ülését. Az eseménynek A Művelődés Háza és Könyvtára épülete adott otthont

Fotó: BSZA

Kiemelte: a szőlész-borász képzés felvételi eredményei pedig egyenesen azt igazolják, hogy a hazai szőlészet és borászat intellektuális megerősítésére nemcsak szükség, de igény is van. Hozzátette: céljuk az, hogy minden tekintetben – illeszkedve a pataki hagyományokhoz – magas minőségű és jól használható képzést nyújtsanak diákjaiknak. Hallgatóikat arra inspirálják majd, hogy ne álljanak meg az alapképzésnél, az egyetem a továbblépéshez is sokféle lehetőséget tud számukra biztosítani. A tudás átadásán túl – kihasználva az oktatási hagyományok adta muníciót és a Tokaji Borvidék fantasztikus adottságait – a közösségüket építeni szándékozó és -képes igazi értelmiségi embereket szeretnének nevelni, akik felelősséggel kezelik azokat az értékeket, amelyeket ők is örökül kapnak – fogalmazott a rektor. 

A generációváltás a fejlődés záloga

A tanévet Rókusfalvy Pál, a nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztos nyitotta meg, aki kifejtette: a világ irigyli tőlünk azt az 500 évet, amit a sárospataki oktatás képvisel, ahol generációk tudását láthatjuk magunk előtt. 

„Olyan munkára esküsznek fel, amit önök fognak tovább örökíteni a katedrán, vagy a dűlőkben” – mondta az elsőéveseknek címezve gondolatait. Hangsúlyozta: a borászatban lezajló generációváltás a magyar bor fejlődésének záloga. A fiatalokat is egyre inkább be kell vonni a döntéshozatalba, hogy friss szemléletükkel segítsék elő a haladást. Kiemelte: egységes borstratégiát kell kiépíteni, amelyben hangsúlyos szerep vár Tokaj-Hegyaljára.

Az eseményen kiosztották a borvidéki települések, cégek és az Új Nemzeti Kiválóság program ösztöndíjait is, valamint együttműködési megállapodást írt alá az egyetem a koszovói University for Business and Technology -val, a Honvédség és Társadalom Baráti Körök Országos Közhasznú Szövetségével, valamint az évnyitónak is helyet adó sárospataki Művelődés Háza és Könyvtárával. 

Eredményekről és tervekről a sajtóreggelin

Az egyetem vezetői a tanévnyitó előtt sajtóreggelin ismertették a tavaly megalakult egyetem első saját felvételi eljárásának eredményeit, valamint a további terveket. 

Dr. Stumpf István, a fenntartó Tokaj-Hegyalja Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke elégedettségét fejezte ki a felvételivel kapcsolatban főleg annak ismeretében, hogy még az építkezés időszakánál tartanak. Hozzáfűzte: a pedagógus képzést a digitális korhoz igazítva kell megújítani, a szőlész-borász tradíciókat újjáélesztő képzést pedig a külföldi tapasztalatokra hagyatkozva, valamint új oktatók meghívásával lehet fejleszteni – közölte. 

Dr. Horváth Ágnes rektor arról beszélt, hogy az intézményt választó jelentkezők száma megháromszorozódott tavalyhoz képest. A meghirdetett szakok közül a szőlész-borász bizonyult a legerősebbnek, erre a hasonló szakok közül Gödöllő után a második legnagyobb jelentkezőszámot könyvelhette el Sárospatak az országban. Ugyancsak megfelelőnek értékelte a kulturális örökség szak iránti érdeklődést, amely egyben egy későbbi fejlesztési központ alapja is lehet – mondta. 

Fiáth Attila borakadémikus-közgazdász, az egyetemhez tartozó Tokaj Wine Business Institute igazgatója a most először meghirdetett, Kelet-Közép- Európában egyedülálló borüzleti menedzser képzéssel kapcsolatban kifejtette: eddig 20-nál több hallgató jelentkezett, közöttük külföldiek is. Ez a képzés nem a borkóstolásról szól, hanem arról, hogyan kell eladni és menedzselni a bort – mondta hozzátéve: céljuk az, hogy 5 éven belül erősödjön meg az egyetemnek ez a profilja. Ezen a téren a francia Dijoni Egyetemmel működnek együtt. Tervezik másik, ugyancsak nemzetközi kapcsolatokon alapuló képzés elindítását is, ami a szállodai menedzsment legfelső szintjét célozza meg – közölte. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában