Otthonteremtés

2022.09.30. 20:00

Képmutatóan áll ki a lakhatás mellett a baloldal

A baloldal hibás gazdaságpolitikája miatt eladósodott több tízezer ember került utcára a kilakoltatások következtében.

UA

A Családi Otthonteremtési Kedvezmény már több mint százezer családot segített lakhatáshoz a 2015-ös bevezetése óta

Fotó: Havran Zoltán

Múlt hét pénteken Miskolcon a Societas Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezete (a Magyar Szocialista Párthoz szorosan köthető ifjúsági szervezet – a szerk.) a Kormányhivatal épülete előtt állított fel néhány sátrat. A baloldali ifjúsági szervezet aktivistái az akcióval a fiatalok a lakhatási válság problémáira szerették volna felhívni a figyelmet.

Álságos kiállás

Emlékezetes, hogy amikor a baloldal hatalmon volt, az ország eladósítása mellett visszavonta a támogatott forintalapú hiteleket is, és megszüntette a Fidesz-kormány által bevezetett otthonteremtési támogatást is.

Majd ezek után a Gyurcsány Ferenc (MSZP) vezette kormány szabadjára engedte a devizahiteleket, amivel egyértelműen a külföldi tulajdonú bankoknak kedveztek, hiszen ezek anyabankjai tudtak devizát biztosítani fedezetként a magyar leánybankjaiknak, ugyanez egy magyar tulajdonú banknak sokkal nehezebben ment. A támogatott forinthitelektől megfosztott magyar családok arra kényszerültek, hogy devizahiteleket vegyenek fel, elsősorban svájci frankban, emiatt pedig 2008 után, amikor Gyurcsány gazdaságpolitikája miatt a forint árfolyama összeomlott, óriási adósságspirálba kerültek, és elvesztették szinte mindenüket. A Gyurcsány–Bajnai korszak alatt száznegyvenszeresére nőtt a családok devizahitel-állománya, és közel 750 ezer család otthonára tették rá a kezüket a bankok. Az eladósodás miatt több tízezer ember került utcára a kilakoltatások következtében.

Százezrek adósodtak el

A magyar családok törlesztendő tartozása is megnőtt, mert a bankok a kamatok mértékét is megváltoztatták, így nemcsak az árfolyamváltozás mértékével, hanem sokkal többel növekedett egy hitel törlesztőrészlete. A magyar családokat végül a 2010-ben felálló Orbán-kormány mentette meg a végleges eladósodástól. Első intézkedései között szerepelt a rögzített árfolyamon való végtörlesztés, illetve a megmaradó devizatelek forintalapúvá váltása, ezzel is elősegítve a törlesztőrészletek szinten tartását.

Otthonteremtési támogatások

A második és harmadik Orbán-kormány ideje alatt tovább segítették a fiatalok otthonhoz való jutását. Az első ilyen jelentős intézkedés volt, a 2015-ben bevezetett Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK), amely már több mint százezer családot segített lakhatáshoz a bevezetése óta. A támogatásban 10 plusz 10 millió forintot biztosít az állam az igénylőknek, amelynek jelentős része vissza nem térintendő támogatás.

A 2018-ban felálló kormányzat a legnagyobb hangsúlyt a családok támogatására fordította, így a konstrukció kibővült többek között a Falusi CSOK-kal, és az Otthonfelújítási támogatással. Kibővítették a családi adókedvezmények kereteit, ezzel még több pénz hagyva a magyar családoknál.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában