Bárkinek szüksége lehet rá

2022.09.16. 11:30

Innen fog felszállni a miskolci mentőhelikopter. Mutatjuk!

Jó félmilliárdból a megszűnt miskolci repülőtér déli sarkában épül meg a légimentés korszerű miskolci bázisa.

SZB

Az új miskolci légimentő-bázis épületei már szerkezetkészek

Fotó: Bujdos Tibor

Hónapok óta folyanmatban van az új miskolci légimentő bázis kivitelezése a volt repülőtér déli sarkában. A munkálatokat a dubicsányi székhelyű Borsod Konstrukció Kft. végzi és a tervek szerint az év végére épülhet meg a komplexum és azt követően kezdheti meg működését. Az átmeneti időszakra sem maradt bázis nélkül a légimentés, a megszűnt repülpőtérből kaptak meg egy részt használatra.

Mindennek lesz helye  

Az új mentőbázis kivitelezőjének nettó 522,9 millió forintért egy mentőhelikopter befogadására alkalmas csaknem 300 négyzetméter alapterületű, acélvázas szerkezetű hangárt és garázst kell kialakítania. Emellett öt személy elhelyezésére alkalmas, 160 négyzetméter alapterületű, a személyzet elhelyezésére szolgáló blokk kialakítása is a feladata lesz, illetve rá vár egy fedett-nyitott gépkocsiparkoló és négy zárt tároló, valamint egy zárt szennyvíztároló kialakítása is. Az építmények szerkezetkészen már láthatók a helyszínen. 

Itt épül az új miskolci légimentő-bázis

Mentés magas színvonalon 

Magyarországon a légimentési feladatokat az Országos Mentőszolgálat által alapított Magyar Légimentő Nonprofit Kft. látja el, a tulajdonosi jogokat pedig 2020. január 1-től a Készenléti Rendőrség gyakorolja.  

A légimentőbázisok optimális elhelyezésének feltétele, hogy a lehető legnagyobb hatótávolságban képesek legyenek Magyarország területét lefedni, egy-egy bázis mentési területe a legnagyobb területre – minél több embert érintve – terjedjen ki, a minél magasabb szakmai színvonalú segítségnyújtást támogatva. Ezt a célkitűzést hivatott támogatni az újonnan kialakítandó miskolci légimentő bázis is.  

Az Országos Rendőrfőkapitányság 2019. novemberében jelezte a tulajdonos Miskolc Holding Zrt-nek, hogy az új légimentő bázist a magyar állam tulajdonában álló területen kívánják megvalósítani, ezért vételi szándékukat fejezték ki a repülőtéren kialakítandó egy hektáros területre. Az új légimentő bázis helyszínéül szolgáló ingatlant a Miskolc Holding Zrt. 2020. novemberében értékesítette az állam részére.

Egy év alatt 475 riasztás 

A miskolci légimentő bázis egyébként 22 éve üzemel, alapvetően a környező megyék ellátásáért felel, de távolabbra is riasztható az adott mentési helyzet függvényében. A bázison 4 helikoptervezető, 4 paramedikus és 7 mentőorvos látja el szolgálatokat. 

Tavaly például a miskolci gépet 475 esetben riasztották. A riasztások elsősorban súlyos sérültekhez és egyéb, magas időfaktorú megbetegedésekhez (újraélesztés, stroke, infarktus) történnek. A riasztástól a beteghez érkezésig eltelt idő átlagosan valamivel 20 perc fölött alakult. A korszerűbb bázis a még pontosabb bevetés lehetőségét is magában hordozza, így még hamarabb juthatnak ellátáshoz a miskolci légimentőbázis körzetében a balesetet szenvedettek, vagy más sürgős ellátást igénylők. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában