Új polgármester

2022.09.19. 10:30

A szeretetben nagy erő lakozik

Időközi önkormányzati választáson kapott bizalmat Taktaszadán Pásztor Jánosné.

SFL

A Taktaszadán élők nagyobb hányada döntött úgy, hogy új vezető kell a település élére, és voksukat a korábban óvodapedagógusként, majd óvodavezetőként dolgozó független jelölt, Pásztor Jánosné mellett tették le a július közepén tartott időközi önkormányzati választáson. Az új településvezető optimista, tisztában van azzal, hogy nem fog unatkozni a következő választási ciklusig.

 – A problémák azért keletkeznek, hogy megoldjuk azokat, ezt teszem majd én is hozzáértő és lelkes, a településért tenni akaró kollégákkal, testületi tagokkal – mondta Pásztor Jánosné. – Van mit behozni a környező helységekhez képest. Másfél év nagyon kevés a látványos építkezésekhez, de igyekszünk bizonyítani azért, hogy javítsuk a lakosság komfortérzetét, egyáltalán azt, amit a józan ész diktál. Bízunk a kormányzat támogatási programjában a világjárvány, a nehéz gazdasági helyzet, a szomszédunkban dúló háború ellenére – sorolja a polgármester. 

– A fő gondolataim vezetőként a megoldjuk, segítünk, fogjunk össze! – folytatja a polgármester. – Ezt a szellemiséget szeretném visszahozni a faluba, merthogy ilyen is volt egykor. Ki kell alakítani az emberi kapcsolatokat, a civil szervezetek aktív működését, a jó hangulatú közösségeket, barátságot a lakosok között. Nem kis feladat lesz, előre látom.

Pásztor Jánosné számos kivitelezendő feladatot jelölt meg. Ilyen példának okáért a közmunka program, több közmunkás foglalkoztatása, hulladékudvar létrehozása, ideiglenes szemétlerakók felszámolása. Egyik nagy álma, hogy még ebben a választási ciklusban felújítsák a Petőfi utat a Takta-patak hídjától a vasútállomásig, onnan pedig a településre vezető szakaszt. Fásítási programot, virágosítást szeretne megvalósítani, szükség lenne egy falugondnoki buszra az idősek, rászorulók egészségügyi intézménybe szállításához, újra kellene szervezni, illetve beindítani a polgárőrséget, játszóteret, kondiparkot építeni, és azt szervezett formában működtetni. Szükség van a temető világításának korszerűsítésére, a ravatalozó előtetőjének kivitelezésére. Nem ártana a szorosabb kapcsolattartás az általános iskolával, és bővíteni kellene a bölcsődei csoportot, jó együttműködést kell kiépíteni a Roma Nemzetiségi Önkormányzattal. A munkaügyi központon keresztül a szakképzés- és álláslehetőség igénybevétele nagyon fontos, mint ahogy a két templomnál a napi segítségnyújtás is. A polgármesternek – túl az útfelújításon – még egy nagy álma van az elkövetkezendő másfél évben. Szeretné, ha a Művelődési Ház betöltené az igazi funkcióját, hogy teret adjon a szórakozásnak, a művelődésnek, igény szerint.

– Persze mindent megelőz az, hogy a polgármesteri hivatal a falu működtetését, az itt élők segítését tartsa szem előtt a mindennapokban. A választási eredmény azt mutatja, hogy az emberek bíznak bennem. A siker lehetetlennek tűnt, de egy jó összefogás eredményeként megtörtént, egy nő győzött. Az eddigi életem, a munkásságom, a hitvallásom, ami Istenről, hazáról, családról szól, segített. Ez a szellemiség meg kell, hogy maradjon és akkor a településünk fejlődése gyökeresen fog más irányt venni. A világegyetemben a legnagyobb erő a szereteté – zárta gondolatait Pásztor Jánosné, Taktaszada új polgármestere. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában