Tudatos tervezés

2022.08.12. 14:00

Ezeket a diákmunkákat végzik szívesen az egyetemisták

Olyan diákmunkát szeretnének az egyetemisták, amely kapcsolódik a szakmájukhoz.

UA

Fotós: Shutterstock

A 18–25 évesek tudatosan terveznek előre, 81 százalékuk már az egyetemi tanulmányai alatt is olyan munkakört szeretne, amely összefügg tanulmányaival, közülük 40 százalék pedig kizárólag a szakmájában hajlandó elhelyezkedni – derül ki a Schönherz Iskolaszövetkezet legfrissebb felméréséből.

Tapasztalat, önfenntartás 

A kutatásból az is kiderül, hogy a bérminimumhoz közeli órabérért, azaz bruttó 1150–1500 forintért leginkább a hagyományos diákállásokat (például call center, hostesskedés, vendéglátás) és az adminisztratív munkákat (adatrögzítés, Excel-táblázat kezelése) végeznék szívesen a fiatal munkavállalók. A szaktudást igénylő pozíciók esetében a bérminimumért már csak minden ötödik diák dolgozna, a számottevő többség óránként bruttó 1600–2000 forint között szeretne keresni. A kitöltők 84 százaléka 2500 forint alatt jelölte az elvárt óradíjat. A legtöbben az önfenntartás miatt vállalnának diákmunkát. 

Kott Zoltán, a Meló-Diák Holding vezérigazgatója azt mondta portálunknak, hogy a diákmunkások esetében a 25 év alattiak szja-mentességének köszönhetően a bruttó fizetés lett a nettó. A vezérigazgató arra is rámutat, hogy a bruttó munkabérek átlagosan 10 százalékkal emelkedtek éves összevetésben, ami az adókedvezményt figyelembe véve közel 30 százalékkal magasabb „kézhez kapott” jövedelmet jelent. A diákmunka tehát jóval „kifizetődőbb vállalkozás” idén, mint tavaly volt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában