Hajót idéz

2022.08.03. 15:00

Történelmi játszóteret avattak Hercegkúton

Felavatták nemrégiben Hercegkút új játszóterét, amelyet egy évtizedeken át amatőr futballpályaként használt területen alakított ki pályázati támogatással az önkormányzat.

BSZA

Hajót idéz az egyik játékelem. Fotó: Hegyalja TV

A focipályáról a település szülötteként és díszpolgáraként is ismert dr. Stumpf István egykori miniszternek és alkotmánybírónak is különleges emlékei vannak. Mint az avatóünnepségen elmondta, ezen a helyszínen tört el először a bokája egy hátrahúzós csel alkalmával, és ugyancsak ott rúgták a bőrt, amikor sikerült a szomszédos templom ablakát betörni egy rosszul sikerült kapura lövés eredményeként. Hozzátette: egy közösség továbbélését az biztosítja, ha a gyerekszám nagy, és az iskola, valamint az óvoda is úgy működik, hogy az vonzó legyen számukra. Kiemelte: örül, hogy a mostani gyerekek is azon a területen játszhatnak majd, ahol a ma már felnőtt egykori fiatalok, így ezen a „spirituális helyen” szívhatják magukba az összetartozás örömét.

A hercegkúti önkormányzat néhány évvel ezelőtt vásárolta meg a területet, ahol először egy műfüves labdarúgópályát építettek, most pedig a szabadtéri kondiparkot, valamint a játszóteret alakították ki. A beruházás keretében egy olyan játékelem is helyet kapott, amely azt a hajót idézi, amivel a sváb ősök érkeztek egykoron a Dunán Budáig. Ettől lett történelmi a játszótér.

Hogy képet kapjanak

Rák József polgármester mindezt azzal magyarázta, hogy azt szeretnék, ha a gyerekek már korán képet kapnának arról, milyen gyökerekkel is rendelkeznek. A háromszög alakú mászókák pedig a település világörökségi címmel rendelkező pincesorait jelképezik – közölte

Dr. Hörcsik Richárd, a térség országgyűlési képviselője pedig úgy vélekedett: bár a térségben összesen huszonnégy játszóteret adtak át az elmúlt időszakban, de a hercegkúti – éppen helytörténeti mivolta okán – igazi különlegességnek számít ezek között. A játszótéren egyébként Hercegkút testvértelepüléseinek nevei és címerei is feltűnnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában