Évgyűrűk

2022.08.05. 21:00

Szuhakállóban vendégeskedtek

Néhány év alatt baráti kapcsolat alakult ki Sajókaza és Szuhakálló nyugdíjas közösségei között.

DA

Látogatás a kastélykertben. Fotó: Olvasónktól

Szuhakállóban a helyi hétfős nyugdíjasklubnál vendégeskedett a Sajókazai Őszikék Nyugdíjas Egyesület tíz tagja. A két közösség az elmúlt néhány évben fűzte szorosabbra a kapcsolatát. A látogatás délelőttje művészeti találkozóba csapott át, délután pedig látogatást tettek a község nevezetességeinél.

– Sajókazán több civil szervezettel is jóban vagyunk, és minden évben igyekszünk az ismeretségi körünket bővíteni a környéken is. Így ismertük meg három évvel ezelőtt a szuhakállói nyugdíjasklubot. Mi már kétszer vendégül láttuk őket, de a járványhelyzet miatt megszakadt ez a szál – mondta Zsúdel Gáborné, a Sajókazai Őszikék Nyugdíjas Egyesület elnöke. – Idén tudtuk megvalósítani, hogy mi is ellátogassunk hozzájuk egy baráti összejövetelre busszal, ahol remekül éreztük magunkat.

Sajókaza szomszédságában fekszik a bányászmúlttal rendelkező Szuhakálló, ahol újdonságokat is tudtak mutatni a vendégeknek.

– A találkozóra barátságról szóló szavalatokkal készültek a két klub tagjai, és közös éneklést tartottunk. Délután megnéztük a bányászemlékművet a polgármesteri hivatal mellett és az 1956-os vízbetörést megörökítő emlékhelyet. A csoportunk egyik hozzátartozója is szerepel név szerint az áldozatok között. Különleges látványosság volt a Szuhakállói Zöld Titkok Kastély Tagóvoda épülete és kertje, amely a régi kastélyépületben működik. Szívesen sétáltunk benne a jó levegőn. A kevéssé ismert, patinás, csoda szép görögkatolikus templomban fejeztük be a sétát. Sokat nevettünk az egész találkozón. Úgy éreztük, hogy mostanra jó cimborák lettünk, és szűkebb barátságok is kialakultak – számolt be a sajókazai nyugdíjasklub vezetője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában