Veszély a közutakon

2022.08.23. 18:00

Októberig fokozottan óvatosan közlekedjünk!

Augusztus végétől október közepéig tart a szarvasbőgés, ebben az időszakban az országutakon, különösen az erdős, ligetes és bokros szakaszokon fokozottan számítani kell a gímszarvasok megjelenésére, melyre rendszerint vadveszélyt jelző tábla is figyelmeztet – közölte az Agrár­minisztérium.

ÉM

Fotó: Shutterstock

Emberéletek múlhatnak rajta 

Ahol tábla jelzi a vadveszélyt, érdemes az év minden napján figyelni, de ebben az időszakban még fontosabb, hogy fokozott figyelemmel közlekedjünk. A párzási időszakban a szarvasok jóval izgatottabbak, aktívabbak, alacsonyabb a veszélyérzetük, ezért könnyen kiszaladhatnak a közútra, ezzel akár közúti balesetet is okozhatnak. Késő délutántól kora délelőttig aktívabbak az állatok. Egy szarvassal való karambolban nemcsak a vad sérülhet, hanem a jármű vezetője és utasai is, és az autó akár totálkárossá is törhet. 

A vadgázolások elkerülése érdekében azt kérik a hatóságok, hogy szürkülettől – az erdős, ligetes környezetben vezető utakon máskor is – vezessünk lassabban és körültekintőbben. Ha pedig vadat látunk, akkor fékezzünk, mert a vad viselkedése kiszámíthatatlan, hirtelen megugorhat vagy irányt változtathat, sőt egyszerre több egyed is felbukkanhat utána. Ha mégis megtörténik a baleset, az elütött vadhoz nem szabad hozzányúlni, lehúzni az útról, mert ha még nem múlt ki, akkor az agancsával, rúgásával vagy harapásával súlyos sérüléseket okozhat. Ilyenkor hívni kell a 112-es segélyhívó számot, és meg kell várni a rendőri intézkedést. Az elpusztult vadat nem szabad a helyszínről elszállítani, az a helyileg illetékes vadászatra jogosult tulajdona, elvitele lopásnak minősül.

(A borítóképen: Rémálmaink sajnos akár valóra is válhatnak | Fotó: Shutterstock)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában