Iskolafelújítások

2022.08.10. 17:30

A tanulók közérzete is más, ha rendezettség van

A szeptemberi tanévkezdésre megszépülnek az iskolák, több intézményben azonban nem csak tisztasági festésről van szó.

NHK

Már a tanév végén megkezdődtek a szokásos tisztító festések az intézményben. A saját konyhájukban az iskolán kívül több óvodának is főznek, ezért össze kellett hangolni a leállást, amikor bezárhatnak és elkezdhetik a felújítási munkát a konyha helyiségeiben – mondta Csík Tibor, a miskolci Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskola és Óvoda igazgatója. Mindemellett pedig a tornaterem melletti öltözőket, folyosókat, ebédlőt teszik rendbe a karbantartók a nyár folyamán.

Fontos a színes környezet

Az alsóból ötödik osztályba lépő diákok lehetőség szerint mindig olyan tantermet kapnak, amely fel van újítva. Ezért falakat festettek, laminált padlót raktak le több tanteremben is a nyár folyamán. A munka utolsó fázisai még zajlanak – emelte ki az igazgató. A megújult környezethez hozzá tartozik, hogy a termeik 90 százaléka fel van szerelve interaktív táblával. Emellett olyan tábláik vannak, amelyekre filctollal írhatnak a korábban megszokott hagyományos kréta helyett. Ezzel óvják a diákok egészségét és a technikai felszereléseket is a portól – hangsúlyozta Csík Tibor. Az udvar szépítését is célul tűzték ki, ezért minden évben alakítanak rajta egy kicsit. A növényeket egész nyáron gondozzák, hogy szépek maradjanak az új tanévre. Tavasszal virágosítottak, magas ágyásokat hoztak létre, ezek bővítését tervezik, továbbá új filagória szépíti az udvart, illetve a távlatokban közösségi iskolakert létrehozását is tervbe vették, ahol a szülők, gyerekek, pedagógusok együtt tölthetnek el minőségi szabadidőt.

Legjobb körülmények a mozgásra

Az intézmény három - A B és C , épületrészből áll, korábban pályázati forrásból szépen megújult az utcafront és az első épületrész, mostanra azonban már a többi tanterem is új burkolatot kapott – mondta Pappné Orosz Klára, a Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola igazgatója. Hozzátette: lambériával borították a falakat egészen fejmagasságig, így nem kell majd minden évben újra festeni. A nagyobb beruházás idén az udvar felújítása, amely két hete kezdődött el. A kis udvaron, ahol csak az elsős és másodikos tanulók tartózkodnak, műfüves focipálya lesz, földbe süllyesztett trambulin, öntött gumi burkolatok a játszóvár mellett. A nagy udvaron, ahol a felsőbb évfolyamos diákok töltik az órák közti szüneteket, illetve a délutáni kikapcsolódást, kültéri fitnesz sarok lesz, illetve a növényeknek magas ágyások. Eddig probléma volt, hogy sok sarat hoztak be a gyerekek az udvarról az épületbe, ez megszűnik a jövőben az átalakításnak köszönhetően, valamint rengeteg lehetőség lesz a tanulók kinti mozgására – tette hozzá az igazgatónő.

Fotó: Ádám János

Folyamatos a korszerűsítés

Az iskolában jelenleg is nagyobb volumenű a fejlesztés folyik. Az egyik épületük egy faház, amely az elsősök helye, az egészet újrafestették – közölte Nagy György, a felsőzsolcai Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola igazgatója. A természettudományok szaktanterme amellett, hogy megújult, új funkciót is kap. Korábban alkalmas volt a fizikai és kémiai kísérletek elvégzésére, ezentúl pedig informatika teremként is szolgál majd. A helyiségben kifestettek, padlóburkolatot tettek le, továbbá új padokra cserélték a régieket. A műanyag borítású sportpálya palánkjai és védőhálója is korszerűbb lett. Próbálnak minél nagyobb figyelmet fordítani a környezetükre, melyben saját forrásaik mellett fenntartójuk van segítségükre. A jelenlegi felújítási ráfordítások hozzávetőleg 25-30 millió forintot ölelnek fel – emelte ki az igazgató. Hozzátette: tavaly a tetőcsere és a napelemek beépítése történt meg, mellyel jelentősen csökkentek az energiaköltségeik. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában