Rendkívüli hír

2022.07.13. 12:18

Vasárnap reggel félkört vált a miskolci turbókörforgalom építése (képekkel, videóval)

A keleti oldallal elkészültek az építők, hétfőn kezdődik a nyugati rész építése. Új közlekedési helyzetre készülhetnek az autósok a miskolci turbókörforgalomnál.

Szaniszló Bálint

Fotó: Bujdos Tibor

A miskolci Y-híd projekt műszaki átadás-átvételi eljárása október végével zárul le a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. ígérete szerint. Azt követően az illetékes hatóságok megkezdik a forgalomba helyezési eljárást, így a közlekedők várhatóan december elején vehetik birtokba az elkészült Y-hidat, a Vörösmarty utca négysávossá bővített szakaszát és a Király utcai kereszteződésben a turbókörforgalmat.

Indul a második ütem

A több lezárással és forgalomtereléssel is járó turbókörforgalom-építkezés nagy tempóban folyik. Ahogy korábban beszámoltunk róla, az első ütemben március 6-tal kezdődően a forgalmat a Király utca Budapest felé vezető oldalra terelték át. Az azóta eltelt idő alatt megépült a körforgalom keleti oldala kötőréteg-szinten.

Az építési munkák most a következő fázishoz érkeztek. Július 17-től, vasárnap reggeltől a turbó körforgalom építéséhez kapcsolódóan új forgalmi rendet vezetnek be. A Király utca forgalmát a már elkészült Y-híd felőli fél körpályára terelik át és megépülnek a körforgalom hiányzó részei, illetve kiépítik a körforgalom középszigetét is.

Vadonatúj forgalmi rend

A Vörösmarty utca továbbra is zsákutca mind a Soltész Nagy Kálmán utca, mind a Corvin utca felől. A nyugati félkör építése hétfőn kezdődik el.

A gyalogos közlekedés az előző ütemben kialakított módon változatlan formában marad. Mint ismert, a forgalomkorlátozás miatt a csomópontban a gyalogos-átkelőhelyeket megszüntették. A gyalogosok átkelésének biztosítása érdekében a Király utcán új, jelzőlámpával biztosított gyalogos-átkelőhelyet alakítottak ki a Spar áruház parkolójának bekötőútjánál. További átkelőhelyként a Vörösmarty utcán a Szabó Lőrinc sétánynál található gyalogátkelőhelyet és a Vörösmarty utca nyugati ágán már a forgalomkorlátozás területén belül, de már a munkaterületen kívül, kordonokkal elzárt átkelési lehetőséget alakítanak ki.

Finisbe fordult az Y-híd

Maga az Y-híd szerkezete már teljes egészében elkészült, a dilatációs szerkezeteket is beépítették. A híd – mint a legnagyobb projektelem – befejezéséhez hátra van aszfalt kopóréteg terítése, a szalag és gyalogos korlátok elhelyezése, a festési munka. A gyalogos közlekedést biztosító felvonók és a lépcsők munkái a végéhez közelednek. A befejezését követően elkezdődhetnek a gépészeti munkák is. A kivitelező folyamatosan helyezi el a közvilágítási oszlopokat, valamint a pálcás védőkorlátokat. Ezzel egyidejűleg folyamatosan haladnak a híd körüli szervízutak építésével. A P+R parkoló kiépítése befejeződött. Az aszfaltburkolat legfelső, kopóréteg szintje is elkészült. A szervízutakon jelenleg a védőréteg és szegélyépítés, illetve aszfaltozás zajlik, továbbá párhuzamosan a csapadékcsatorna építése is folyamatos, az ütemtervnek megfelelően halad a kivitelező.

A projekt a Technológiai és Ipari Minisztérium megbízásából a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásban hazai forrásból valósul meg. A kivitelezést a He-Do Kft. végzi nettó 13,5 milliárd forint értékben.

Videós tartalmaink továbbra is megtalálhatóak a YouTube csatornánkon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában