Voks

2022.07.08. 17:00

Serényfalva polgármestert választ vasárnap

Júliusban további két hétvégén tartanak időközi önkormányzati választásokat Borsod-Abaúj-Zemplénben.

ÉM

Forrás: Shutterstock/illusztráció

A koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet rendelkezései nem engedték, hogy a jog szerint szükségessé váló időközi önkormányzati választásokat a pandémia idején megrendezzék. A tiltás feloldását követően voksolások sora kezdődött el Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is. Az elmúlt hét végén öt településen választottak új polgármestert haláleset és lemondás következtében. 

A sort ezen a vasárnapon Serényfalva választásra jogosult polgárai folytatják: a tavaly ősszel 66 éves korában, betegséget követően elhunyt Szerna Csaba helyére választanak új községvezetőt. Szerna Csaba egyébként 31 esztendőn át volt Serényfalva polgármestere. 

A megüresedett posztra öten jelentkeznek: Gáthyné dr. Szerna Ágota, Horváth László, Serényfalvi Mária és Süveges-Győrfi Miklós függetlenként indul az időközi választáson, Kóródfi Péter pedig a Munkáspárt színeiben szeretné megszerezni a polgármesterséget. A voksolás július 10-én reggel 6 órától este 7 óráig tart. Az a jelölt lesz a település polgármestere, aki – a résztvevők számától függetlenül – a legtöbb voksot kapja.

Taktaszada következik

A későbbiekben is folytatódnak megyénkben az időközi önkormányzati választások. Július 17-én Taktaszadán feloszlás miatt 6 tagú új képviselő-testületet és új polgármestert választanak. Ugyanezen a napon haláleset miatt egyéni önkormányzati választókerületben lesz időközi voksolás Sajószentpéteren. 

A nyár folyamán még július 24-én Tomorban lemondás miatt lesz időközi polgármesterválasztás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában