Felsőoktatás

2022.07.06. 18:00

Nyelvvizsga nélkül nincs diploma ebben az évben sem

A korábbiakhoz hasonlóan idén sem lehet számítani a végzős hallgatók helyzetét megkönnyítő nyelvvizsgamentességre.

UA

Fotó: Bujdos Tibor

Korábban a nyelvvizsga alapvető feltétele volt az oklevél kiadásának, melynek hiányában hiába tett az egyetemi hallgató sikeres záróvizsgát, ameddig nem tette le a nyelvvizsgát, nem vehette át a végzettségét igazoló okiratát. 

A koronavírus-járvány, mint oly sok szabályt, ezt is átírta. A kormány járványhelyzet-kezelési stratégiájának része volt, hogy a gazdaság újraindításához szükséges diplomás munkavállalók pályára helyezéséhez minél előbb szükség lesz a nyelvvizsga-amnesztia bevezetésére. Ez röviden annyit jelentett, hogy a diploma előtt álló végzős hallgatók (közülük is azok, akik 2021. augusztus 31-ig sikeresen záróvizsgát tettek) ezúttal nyelvvizsga nélkül is átvehették bizonyítványukat. 

Csak egyszeri alkalom volt 

Ez tavaly szeptemberig csaknem 130 ezer „beragadt” diploma kiadását jelentette. Az intézkedésre továbbá azért is volt szükség, mert a járványhelyzet miatt több nyelvvizsgaközpont egyáltalán nem, vagy csak részlegesen tudott működni, amely megnehezítette a nyelvtanulók dolgát. 

A kormány véleménye alapján a nyelvvizsgamentességre csak mint egyszeri lehetőségre volt szükség a gazdaság helyzetének javítása szempontjából – olvasható a nyelvvizsga.hu-n. 

Időben levizsgázott 

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium álláspontja szerint a nyelvvizsga-kötelezettség továbbra is helyes, hiszen releváns nyelvtudásra szinte minden téren és diplomás szakmában szükség van. Idén még nem lehet konkrétan tudni, hogy hány ember nem fogja tudni átvenni a diplomáját nyelvvizsga hiányában. 

„Engem nem ért meglepetésként, hogy nem lesz amnesztia idén, mert már januárban sem volt, így áprilisban sikeres komplex nyelvvizsgát tettem angol nyelvből, és átvehettem a diplomám” – mondta el az Észak-Magyarországnak Nagy Adrienn egyetemi hallgató. 

A versenyszférában egyszerűbb 

Aki sikeresen záróvizsgát tett, de nincs az oklevelének birtokában, legfőképpen a közszférában nem tud a végzettségének megfelelően elhelyezkedni, mert ott kötelezően ellenőrzik a végzettséget igazoló okiratot, és annak megfelelő bérkategória-besorolásban részesül a munkavállaló. A tapasztalatok szerint a magáncégeknél nem a legfőbb ­szempont a végzettségek igazolása, hanem inkább a képesség és a munkavállaló tudása számít.

(A borítóképen: Nem kaptak könnyítést az idén diplomázók | Fotó: BT)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában