Étel, ital, hőség

2022.07.04. 13:00

Fesztiválok hétvégéje volt Borsodban - Fotókkal, videókkal

Hiába a kánikula, nem vette el az érdeklődők kedvét a megyei programoktól.

Ujlaki Attila

Fotó: Ádám János

Szombat a fesztiválok napja volt a megyénkben. Elsőként a forrói aludttejfesztiválra látogattunk ki. Nemcsak az aludttejek színes választékát kínálták Forrón, hanem a hőmérséklet is nagyon forró volt, de a kellemes illatok és a jó hangulat elfeledtette az itt lévőkkel a nagy hőség hátrányait.

A hagyományőrző fesztiválon már a délelőtti órákban, ottjártunkkor is szép számmal akadtak érdeklődők. Főzőversenyen mérhették össze tudásukat a résztvevők, a zsűri elnöke Paul József, a település szülötte volt. Délután kulturális programok, néptánc, ének- és dalcsokrok szórakoztatták a közönséget, és persze mindenki megkóstolhatta az üdítő aludttejet.

Nagy Erzsébet a családjával látogatott ki a rendezvényre. 

„Az egész hét ilyen melegben telt el, a mai napra ígértek egy kis enyhülést, de nem igazán jött be a jóslat. Legjobban a veteményesemet féltem, mert az öntözés nem pótolja az esőt.”

Kovács Zoltán is hasonlókat osztott meg velünk két falat között. „Én imádom a nyarat, ahogy lehet, védekezem a napsugárzás ellen, napszemüveggel, de ez már nekem is sok, nagyon várom, hogy némi enyhülés legyen. Én vidéken élek, és állataim vannak, amik szintén nagyon nehezen viselik ezt az időt.”

Nézze meg galériánkat!

Nézze meg videónkat!

Ínyencségek a kánikulában 

A bükkábrányi ősfafesztiválra a kora délutáni órákban értünk ki. Itt a hőmérő 34 fokot mutatott, enyhe légmozgással elviselhetőbb volt a klíma. A fesztivált immár tizedik alkalommal rendezték meg.

A Szép Pál Sporttelep megtelt látogatókkal.

„Nagyon vártam már, hogy együtt ünnepeljünk, ez az első év, amikor önfeledten és korlátozások nélkül tudunk mulatni a pandémia óta” – mondta el Nagy Máté, aki Miskolcról látogatott ki a fesztiválra, mert az egyik kedvenc fellépője is koncertet adott a rendezvényen. „Naptejet használunk, illetve árnyékba húzódunk, amikor csak lehet, és figyelünk a folyadékfogyasztásra, az esti koncertet várjuk nagyon” – mondta el Huszár Istvánné. A szervezők itt is figyelembe vették, hogy hőségriadó van, így a látogatók folyadékpótlását biztosították.

A programok közül Csocsesz, Korda György és Balázs Klári, Nemazalány és ByeAlex koncertje vonzhatta a közönséget.

Nézze meg galériánkat!

Nézze meg videónkat!

A békákból készült ételek már javában elkészültek, amikor a mezőnyárádi békafesztiválra értünk. A korábbi évekhez hasonlóan ezen a rendezvényen béka- és hal­ételek kerültek a menübe, valaki hagyományosan, valaki pedig a különlegesebb és nem hétköznapi elkészítési módokat preferálta.

Az időjárás itt is maximalizálta a tőle elvárható hőmérsékletet.

„Már többször voltunk itt a pandémia előtt, de nem emlékszem arra, hogy ilyen meleg lett volna, most viszont esőt jósolnak, ami szerintem hűteni fogja a levegőt” – mondta el lapunknak Kovács Ákos, aki nagy rajongója a különleges fogásoknak. „Mi nem sokáig maradunk itt, megyünk át Mezőcsátra a strandra a gyerekekkel, csak útba ejtettük ezt a rendezvényt, mert már nagyon régóta érdekel minket” – nyilatkozta lapunknak Kissné Kovács Ildikó. A nagy melegben a különleges ételek mellett hűsítő italokat is kínáltak az ínyenceknek.

A fesztiválon főzőversenyen mérhették össze tudásukat az arra vállalkozók. Többféle koncert, táncműsor, gyermekprogramok szórakoztatták a résztvevőket. Az ételeken túl a pálinkák, párlatok is versenyeztek.

Bükkábrány és Mezőnyárád rendezvényein részt vett ­Tállai András, a térség ország­gyűlési képviselője is, aki a díjak átadásában is segítséget nyújtott.

Nézze meg galériánkat!

Nézze meg videónkat!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában