Kánikula

2022.07.04. 20:00

Kánikula idején nem elég a kis folyadék

Magyarországon 100 liter fölött van az egy főre eső ásványvízfogyasztás éves szinten. A főszezon augusztus végéig-szeptember elejéig tart.

ÉM

Fotó: Vajda János

A 2020-as visszaesés után ismét növekedni kezdett hazánkban az ásványvizek fogyasztása, mindamellett, hogy nemzetközi összehasonlításban egyébként is sok ásványvizet iszunk. Elmondható, hogy a csapvíz az ország területén nagyon jó minőségű, és az emberi szervezet folyadékpótlására a legideálisabb, bár ennek nincs íze és kalóriatartalma sem. Főleg az előbbi ok az, ami miatt a víz helyett mást használunk folyadékpótlásra, jobb esetben például gyümölcsleveket, rosszabb esetben olyan cukrozott, vagy mesterséges italokat, melyek ízletesek, ám élettani szempontból kevéssé előnyösek - írja a magyarmezogazdasag.hu.

Print

Pótolni kell

Átlagosan az emberi test 72 százaléka víz, ami egy 70 kilogrammos ember esetén 45 liternek felel meg. A nők és az idősebbek esetén ez az arány valamivel kevesebb. Számos okból veszítünk vizet a nap folyamán, ennek pótlására 2,5-3 liter folyadék szükséges. Ez több mindenből adódhat össze, például gyümölcsök, vagy leves fogyasztása is javítja a mérleget. Bár az ennél sokkal nagyobb mennyiségű folyadék elfogyasztása sem egészséges, a gond többnyire nem a túl sok, hanem a túl kevés folyadékbevitellel szokott lenni. 

Magyarországon 100 liter fölött van az egy évre vetített, egy főre eső ásványvízfogyasztás, 2021-ben pedig növekedés volt tapasztalható a 2020-as adatokhoz képest a Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség adatai szerint is. 

„A 2020-as év fogyasztási adatai elmaradtak a 2019-es rekordévtől, amikor 131 liter volt az egy főre jutó fogyasztás, ám 2021-ben újra növekedésnek indult a piac” – közölte a szövetség.

Az idei év tapasztalatairól Ivánkai Csaba az UNIO COOP Zrt. gazdasági igazgatója elmondta: az - egyébként átlagosan 18 százalékos áremelkedés ellenére - nem volt visszaesés az értékesítésben az ásványvizek piacán. Május volt az első erősebb hónap, itt 15 százalékos bővülés volt tapasztalható az előző évhez képest. Júniusban pedig a tavalyihoz hasonló szint mutatkozott. A főszezon egyébként augusztus végéig-szeptember elejéig tart - mondta el a szakember. Az egyes típusok közötti megoszlás a szikvíznél mínusz 10 százalékot mutatott, szemben az ízesített ásványvíz 30 százalékos növekedésével - tette hozzá.

Csapvíz, vagy ásványvíz?

Reprezentatívnak nem tekinthető közvéleménykutatásunkban –  szerkesztőségünkben – kollégáink válaszai alapján próbáltuk modellezni a folyadék fogyasztási szokásokat. Sok és sokféle szokás. 

Krisztináék jórészt az üres palack áradat kivédésére szódagépet vásároltak, mellyel ki tudják elégíteni a család folyadékigényét. Van, hogy szólóban fogyasztják, de különösen a gyerekek szeretik a különféle, főként citrusos ízesítésű megoldásokat. 

Mariann-nak az ízesített cukor- és szénsavmentes ásványvíz a kedvence - éppen most egy lime-uborkás ízű pihen az asztalán -, melyet kisebb utánajárással a helyi piacon tud beszerezni. Gyerekkorában szokott rá a szörpös ízekre és ezt ma sem szívesen adná fel - fogalmazta meg. 

Attiláéknál a szénsavmentes és a - hangsúlyozottan - nagyon hideg ásványvíz járja, ez biztosítja a nyári melegben a felüdülést. Újabb felfedezés, mely színesíti a palettát a görög citromszörp. 

Panni a buborékmentes és ízesítés nélküli ásványvizet helyezi előtérbe a melegben. A munkahelyen a szódagép biztosítja a hűs itókát, amikor pedig utazik, a jó minőségű miskolci csapvízből visz magával. 

Laciék Szikszóról szerzik be a finom forrásvizet, ezt fogyasztja többnyire a család. Buborékmentes ásványvízhez a fröccs elkészítése esetén folyamodnak olykor.

Regináéknál két felnőtt és két gyermek folyadékfogyasztó van. A repertoár általában vízből, jeges teából, palackos mentes ásványvízből és saját készítésű limonádéból áll. Az elmúlt - nem hűvös - hétvége teljesítménye két liter tea, hat liter ásványvíz és két liter limonádé volt.

 

Ön mivel hűsíti magát ebben a melegben?

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában