Egyedi esemény

2022.07.31. 19:00

Ejtőernyőst mentettek a búvárok

A tarcali Áldó Krisztus szobor lábánál, egy már termelés alól kivont kőbánya szurdokában tartottak családi napot szombaton, a Mézédes Források Földjén.

SFL

Fotó: Sefőző László

A tarcali Áldó Krisztus szobor lábánál, egy már termelés alól kivont kőbánya szurdokában tartottak családi napot szombaton, a Mézédes Források Földjén. Az esemény bizonyára unikumnak számít nem csak a pátriában, de az ország észak-keleti régiójában is, mert - eltérően a hagyományos, ilyen irányú rendezvényektől - itt könnyűbúvárok kaptak főszerepet.

A tarcali polgármesteri hivatal, a debreceni Karsztvíz Búvár és Barlangász Sportegyesület, valamint a Magyar Honvédség 24. Bornemissza Gergely Felderítő Ezred közös programjáról Butta László tarcali polgármester mondta el, hogy az esemény tavaly indult, de közel sem azzal a céllal, hogy ebből családi nap alakuljon ki.

- Tavaly, a nyár kezdetén kerültünk kapcsolatba a búvárokkal – sorolja a polgármester – helyszínt kerestek merülésekhez és nagyon megtetszett nekik a sziklás katlan tava. Maga a bánya 1986-tól nem üzemel, mert betört a víz, azóta nem volt takarítva a tó. Örömmel vették a kérést, miszerint ha már merülnek, végeznének egy kis takarítást a vízben. Már tavaly sikerült kivitelezni a felvetést, a tó mintegy felét szabadították meg az évek alatt felhalmozódott szeméttől. Mi arra gondoltunk, nem ártana, ha megtalálnák a tavat tápláló forrást is, mert apad a vize, valószínűleg eltömődött az iszaptól, hulladéktól. Tavaly nem sikerült, de a merülések olyan jól alakultak, hogy megállapodtunk, az idén folytatjuk, immár búvár– és harcászati, továbbá környezetvédelmi bemutatóval is az érdeklődő közönség felé – mondta Butta László.

Szombaton, miközben ipari búvárok pásztázták a tó fenekét hulladék után kutatva, a felderítők és az egyesület szakemberei felkészültek a bemutatóra. Egy elsüllyedt csónak kiemelése volt a feladatok között, majd egy ejtőernyős nem túl szerencsés földet érését követő perceket imitálták. Lábát törte, ki kellett menteni a hatalmas, omladozó sziklák közötti „ellenséges területről,” alpinista technikával, majd harcászati közreműködéssel, felfegyverzett búvárok segítségével, motorcsónakon. Az akciófilmekhez illő jelenetek kiválóra sikeredtek, az érdeklődők nem mindennapi jeleneteknek voltak szemtanúi. A tavat tápláló forrást ugyan nem találták meg, de különböző teszteket végeztek, egyre inkább behatárolható az a terület, ahol érdemes lesz kutatni a jövőben. 

A rendezvény folyamán különböző felderítő eszközöket, fegyvereket, búvárfelszereléseket tekinthettek meg a tarcali bányatóhoz látogatók.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában