Sajóvölgye Focisuli

2022.07.28. 16:00

Célegyenesbe ért a műfüves építése Ózdon

Augusztus közepére készülhet el teljesen a stadionban található létesítmény Ózdon.

Marosréti Ervin

Utolsó fázisához érkeztek a munkálatok. Fotó: Marosréti Ervin

Alig néhány hónapja döntött az ózdi képviselő-testület arról, hogy a helyszín biztosítása mellett anyagilag is támogatja a Sajóvölgye Focisuli által a városban építeni kívánt műfüves labdarúgópálya megvalósítását. A város a stadiont is fenntartó, saját tulajdonú cég számára öt éven keresztül évi kétmillió forint pluszforrást biztosít, amelyet a küzdőtér karbantartási munkáira fordítanak majd.

A fejlesztésért az önkormányzat mellett Riz Gábor országgyűlési képviselő, valamint értelemszerűen a Sajóvölgye Focisuli is sokat tett. A putnoki székhelyű utánpótlás-nevelő központ ugyanis a saját taoprogramjából, közel 68 millió forint ráfordítással építi meg. A 44x42 méteres küzdőtér elsősorban a helyi utánpótlás edzéslehetőségét szélesíti, de adott esetben a tömegsportcélokra is használható lesz a pálya.

– Reményeink szerint ez most egy hosszú távú közös munka első állomása. A célunk ugyanis az, hogy lépésről lépésre, folyamatosan fejlődjön az ózdi labdarúgás – tette hozzá Knopp Richárd, a Sajóvölgye Focisuli klubmenedzsere. – Az akarat, a szándék ebből a szempontból minden résztvevőben megvan, bízunk benne, hogy az építkezést közös erővel tovább tudjuk folytatni.

A műfüves építése az utolsó fázisához érkezett: az alépítmény és rétegrendek elkészültek, és a világítást szolgáló lámpatestek is a helyükre kerültek, így a sötétedés utáni időszakban is használható lesz majd a küzdőtér. A következő lépés a műfű leterítése, valamint a vonalazás lesz. Végül a kapukat, a palánkokat, valamint a labdafogó hálókat szerelik fel. A kivitelező szerint nagyjából három hétre van még szüksége, augusztus közepén akár már birtokba is vehetik az utánpótláskorú labdarúgók. Egymás mellett két pályát alakítanak ki, így egyszerre több korosztály is használhatja majd a legújabb ózdi műfüvest. Ugyanakkor arra is lehetőség nyílik, hogy a teljes teret akár egyben is igénybe vegyék a csapatok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában