Kazincbarcikai Egyesületek Fóruma

2022.07.07. 11:00

Barcika hírnevét öregbítik

Negyedszázada alakult a Kazincbarcikai Egyesületek Fóruma, amit ünnepi közgyűlésen ünnepeltek meg.

DA

A Kazincbarcikai Egyesületek Fóruma (KEF) a környék civil szervezeteit tömöríti egybe, és számos nívós rendezvény megalkotásáról és rendszeres megszervezéséről ismert. Az Egressy Béni Nemzetközi Vers-, Prózamondó és Versíró Versenye például 2000-ben bekerült a megyei értéktárba. A fórum ünnepi közgyűlését június végén, a kazincbarcikai Hotel Lukácsban rendezték meg, a világjárvány miatt a tervezetthez képest egy évvel később.

Elismerték legjobbjaikat

A találkozó elején a meghívottak meghallgathatták P. Dányi Gabriella költő, író ez alkalomra írt versét, aki a Kazinci alkotóklub titkára. Ezt követően Dienes Mária Bessenyei György-díjas népművelő, a KEF elnöke foglalta össze a fórum eddigi tevékenységét. Megemlékeztek elhunyt tagjaikról és kitüntették legkiválóbbjaikat, valamint köszönetet mondtak támogatóiknak. Az eseményen megjelent Demeter Zoltán, a térség országgyűlési képviselője és Nagy Imre, Kazincbarcika volt alpolgármestere is. Az ünnepi tortát Anga János, a K&H kazincbarcikai fiókjának képviselője ajánlotta fel.

„Nagyon nehéz két év van mögöttünk a pandémia miatt. Eredetileg tavaly december 18-án jöttünk volna össze. 1996-ban ezen a napon alakult meg a KEF tizennyolc alapító szervezettel, és akkor volt 25 éves. Jelenleg 26 tagszervezettel rendelkezünk, de az elmúlt időszakban hat egyesület megszűnt – számolt be előadásában Dienes Mária, a Kazincbarcikai Egyesületek Fórumának elnöke. – A karantén ideje alatt az online hírlevél és a telefonbeszélgetések tartották bennünk a lelket. Célunk az együttműködés és az ismertté tétel. Helyi és nemzetközi kapcsolataink is kiterjedtek.” 

Véradás és iskolai szolgálat 

Rendezvényeikkel beírták magukat a helyi lakosok emlékezetébe. 

„Rendszeresen járunk tapasztalatcserére a határon túli magyarlakta területekre. Az Egressy Béni Nemzetközi Vers-, Prózamondó és Versíró Versenyre innen is várunk indulókat. 2022-ben kétszáz résztvevője volt a megmérettetésnek. Viszont huszonöt év alatt több mint 40 iskolából négyezer gyermek mérette meg magát itt, akik közül sokan mostanra felnőttek és sikeresek a hivatásukban. Egy alkalommal Kárpát-medencei Civil Szervezetek Találkozóját is szerveztünk.” 

Önkéntes tevékenység 

„2000 májusától működik közösségépítő céllal civil klubunk, amely a kazincbarcikai önkormányzattal is együttműködik. 2001-től veszünk részt Kazincbarcikán az Önkéntesek Hetén. Idén eredményesen segítettünk a civil véradásban, és a kezdőnapon kiállítást rendeztünk. 2012-ben indult iskolai közösségi szolgálatunk az Irinyi János Református Oktatási Központban. Az évek során több szakértő volt a vendégünk, akik tréningeket szerveztek tagjainknak” – sorolta az elnök.

A borítóképen: Dienes Mária az ünnepi közgyűlésen. Fotó: Detzky Anna

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában