Elmúlás, vagy remény?

2022.07.22. 20:00

Az enyészet az úr, már a tündérek is mind elköltöztek a Tündérkertből - Fotókkal, videóval

A bérlő abban reménykedik, hogy rendeződnek a területtel kapcsolatos vitás kérdések. Az idő azonban nagy úr és egyre elhanyagoltabb a(z egykori) Tündérkert. Az emberek lassan csak katasztrófa-turistáskodni járnak oda.

Szaniszló Bálint

Tavaly ilyenkor még csodájára jártak a Diósgyőri vár melletti, egykori tómeder feltöltésével keletkezett területen kialakított parknak, amelyet a „nép” Tündérkertnek nevezett el. Tavaly ősszel azonban megszűntek – először azt mondták, hogy csak ideiglenesen – a szolgáltatások. Aztán már növényeket sem gondozta senki, a vízfolyás is kiapadt. A lassú enyészet vette át az uralmat a területen.

Vaszil Gábor, a Tündérkert létrehozója, a terület bérlője először még néhány hetes, hónapos leállásról beszélt, de az idő telt és múlt, az újranyitásnak semmi nyoma nem  látszott a területen. Sőt. Tavaly év végére teljesen gazdátlan lett a terület, komolyabb beavatkozás nem történt azóta.

Kiderült, hogy Vaszil Gábor bérlőből tulajdonossá szeretne válni a területen, hiszen így érzi biztonságban a befektetett pénzt. Mint kiderült, a miskolci önkormányzat ettől nem is zárkózik el. Tavaly októberben meg is jelent egyhirdetés, miszerint a Tópart utcai 15 ezer 718 négyzetméteres beépítetlen terület eladóvá vált, minimális bruttó ajánlati ára 64 millió 800 ezer forint.

Veszélyes, nem veszélyes

A bomba akkor robbant, amikor kiderült, a terület nem eladható, mert vízbázisvédelem alatt áll. A katasztrófavédelmi igazgatóság hívta fel a figyelmet arra, hogy nem lehetséges az ingatlan bármely részének értékesítése a város és a környező települések ivóvízbázisának védelme érdekében.

Némi reményt adott, hogy amennyiben minden kétséget kizáróan bizonyítható, hogy a területen lévő védőréteg kellő vastagságú, azaz nincs veszélyben az ominózus vízbázis, akkor van esély mindenki számára elfogadható helyzet kialakítására. Állítólag geofizikai mérések megállapították, a Tündérkert alatt kellő vastagságú –ötben méteres – és minőségű védőréteg található. Vaszil Gábor még  napokban is azt mondta kérdésünkre, hogy ő bízik a megegyezésben. Érdekesség, hogy korábban az a szóbeszéd is járta, hogy a Tündérkert egyszerűen veszi a sátorfáját és odébb áll oda, ahol szívesen fogadják.

A város ragaszkodna hozzá

A miskolci önkormányzat idén tavasszal egy közleményben tudatta, hogy azt szeretné, ha a Tündérkert,  „mint a város egyik legszebb és legszerethetőbb attrakciója” továbbra is Diósgyőr vára mellett működne. Hozzátették, hogy erre Miskolcnak és a Tündérkert üzemeltetőjének  élő (bérletli) szerződése is van. A városvezetés - mint a közleményben írták - szándékai töretlenek és komolyak. Az elmúlt hónapokban tanulmány készült, amelyben a friss geofizikai mérések egyértelműen megállapították, a karsztvíztároló közelében fekvő Tündérkert alatt kellő vastagságú és minőségű védőréteg található. Ezáltal  szakmailag megalapozottnak tűnik a terület egy részének védőterületen kívüli besorolása. Erről a vízügyi hatóságnak kell majd döntenie.

Sok pénz kellene hozzá

Ugyan az önkormányzat kifejezte abbéli reményét, hogy az idei tavaszi-nyári szezonra megnyit a Tündérkert és fogadja a miskolciakat és a turistákat, ennek semmi nyoma. A terület jelenlegi állapotát látva, már a tündérek is elköltöztek onnan. Csak megfeszített hosszas munkával és nem csekély befektetéssel lehetne a korábbihoz hasonlító, közönségvonzó állapotot kialakítani a területen. Erre legfeljebb csak halvány remény mutatkozik.

Mostanában inkább katasztrófa turistáskodni járnak oda az emberek, a látvány, az  állapotok lehangolóak, kevés reményre adnak okot az arra sétálónak.

Tündérkert 2022.07.22.

 Videós tartalmaink továbbra is megtalálhatóak a YouTube csatornánkon

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában