300 új munkahely

2022.06.23. 14:32

Új vállalat költözik a Johnson Electric nemrég Ózdon bezárt üzemébe

A Neutrik Group elektronikai vállalat 3,6 milliárd forintos beruházása nyomán az első ütemben 200, középtávon pedig 300 új munkahely jön létre Ózdon - közölte csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Fotó: Vajda János / MTI

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a bejelentésen arról számolt be, hogy az állam által 1,4 milliárd forinttal támogatott projekt lezárulta után a liechtensteini székhelyű cég elektronikus csatlakozók kézi összeszerelését fogja végezni Magyarországon.

Beszédében kiemelte: a vállalat világelső a szórakoztatóiparban használt áramköri és elektronikai csatlakozók gyártásában.

"Így a nyári fesztiválszezon sem jöhetne létre, ha a Neutrik nem szállítaná a mikrofonokhoz az elektronikai csatlakozókat. A magyar és külföldi együttesek hangja nem tudna megszólalni sem a Balaton Soundon, sem a Volton, sem a Strand Fesztiválon" - mutatott rá.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy az elmúlt két és fél év meglehetősen bizonytalan időszak volt.

"Soha korábban nem fordult elő, hogy ilyen rövid időn belül kétszer forduljon ki a sarkaiból a világgazdaság rendszere" - fogalmazott.

Elmondta, a magyar gazdaság ennek ellenére tavaly a valaha volt legjobb évét zárta, de a rekordok dacára egy-egy gyár időnként Magyarországon is bezár.

SZIJJÁRTÓ Péter
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszél a Neutrik Group elektronikai vállalat beruházását bejelentő sajtótájékoztatóján a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2022. június 23-án. A Neutrik Group költözik a Johnson Electric nemrég bezárt ózdi volt üzemébe, a vállalat 3,6 milliárd forintos beruházása nyomán az első ütemben 200, középtávon pedig 300 új munkahely jön létre a városban. Az állam által 1,4 milliárd forinttal támogatott projekt lezárulta után a liechtensteini székhelyű cég elektronikus csatlakozók kézi összeszerelését fogja végezni Magyarországon.
Forrás: Máthé Zoltán

Emlékeztetett, hogy Ózdon az elmúlt években egy másik vállalat, az ABB is bezárta a gyárát, de ahogy a Johnson Electric helyére most a Neutrik Group, úgy nem sokkal később a helyére érkezett a medencegyártással foglalkozó Wellis Zrt.

A miniszter aláhúzta, hogy a mostani beruházás a magyar elektronikai iparnak is új lendületet ad.

Tájékoztatása szerint a mára több mint 140 ezer embernek munkát biztosító szektor teljesítménye tavaly 21 százalékkal nőtt. A bővülés üteme az idei év első négy hónapjában 16 százalékos volt, az ágazat termelési értéke így ezen idő alatt meghaladta a 3000 milliárd forintot.

Arra is kitért, hogy a magyar-liechtensteini politikai kapcsolatok aktívak és a kölcsönös tiszteletre alapulnak.

Hozzátette: a kétoldalú kereskedelmi forgalom értéke tavaly 60 millió euró volt, ami bár alapvetően nem túl magas szám, de rekordnak számít.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában