Natúrpark projekt

2022.06.17. 15:00

Öt település összefogásával

Az új konstrukció a természetvédelemben is fontos szerepet játszik majd a jövőben, és az érintett települések a turizmus fellendülését várják a projekttől.

ÉM

A települések és számos szervezet képviselői vettek részt a rendezvényen | Fotó: Ádám János

A hortobágyi Tisza mente öt településének – Ároktő, Egyek, Tiszabábolna, Tiszadorogma és Tiszacsege – önkormányzatai és a térségben működő más, érintett szervezetek már több éve tervezik egy natúrpark létrehozását. E szándékukat ez év májusában együttműködési megállapodásban is megerősítették, melyről az Agrárminisztérium Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztályát is tájékoztatták. Ez azért is volt fontos lépés, mert a későbbi natúrpark egy Natura 2000-es tájvédelmi körzetre esik. Az elkövetkező időszak tervei között szerepel a natúrparki munkaszervezeti feladatokat ellátó egyesület létrehozása, valamint a jogszabályok által előírt natúrparki megalapozó dokumentáció elkészítése. Jelenlegi elképzelésük szerint 2022 őszén tervezik a hivatalos szakmai dokumentációk véleményezési folyamatának megindítását. 

A turizmus az egyik húzóágazata ennek a vidéknek Hencz Zsolt

A fentieken túlmenően csütörtökön szakmai műhely-konferenciát szerveztek a natúrparki tájegységi értéktáruk létrehozása kapcsán. A rendezvényen a szervezők kitértek a natúrparki kezdeményezésükre is, amelynek szerves része a megalapozás, a részletes értékfelmérés és a tájegységi szintű értéktár létrehozása. A tájegységi értéktár létrehozása a fő cél, amelynek elengedhetetlen pillére a natúrparkprojekt. 

„Örülök ennek a kezdeményezésnek, hiszen öt települést érintően fog létrejönni ez a natúrpark, amelynek a lényege, hogy a természet értékeit megőrizzük, összehangoljuk, és jobb minőségben tudjuk kínálni az idelátogató turistáknak” – mondta el az Észak-Magyarországnak Tállai András, a térség országgyűlési képviselője, miniszterhelyettes, aki arra is rámutatott, hogy a természet védelmére is sokkal nagyobb figyelmet tudnak majd ezzel a konstrukcióval a jövőben fordítani. 

A turizmusban látják a jövőt 

„Nagyon örülök ennek a rendezvénynek, annak pedig még jobban, hogy a településünk adhatott neki otthont” – nyilatkozta az Észak-Magyarországnak Hencz Zsolt, Tiszabábolna polgármestere, aki arra is rámutatott, hogy minden település közös érdeke az értéktárban foglaltak megőrzése, többek között a kultúra, a természetvédelmi területek megőrzése, a turisztika fellendítése és az építészeti örökségek megőrzése. 

„Be kell látni, hogy a Tisza-tó körül a kerékpáros sport elkerülhetetlen, így létre kell hozni egy minden települést összekötő kerékpárutat” – hangsúlyozta a polgármester. „A két tényező, ami meghatározza ezen települések életét, nem más, mint a mezőgazdaság és a turizmus” – mutatott rá a településvezető, aki hangsúlyozta, hogy elengedhetetlen a turizmus fejlesztése, mivel ez az egyik húzóágazata ennek a vidéknek. Az Agrárminisztérium rengeteg helyi gazdát támogatott eddig is, és a jövőben is kiemelt figyelmet fog rájuk fordítani, mert mint megtudtuk, csak Tiszabábolnán több mint 40 családi gazdaság van.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában