Értékek

2022.06.23. 14:00

Ön szerint mi kerülhetne még a „miskolcikumok” közé?

Ötvenhét helyi érték szerepel a megyeszékhely települési értéktárában. Kettővel gyarapodott a gyűjtemény.

ÉM

Forrás: MW

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének XII-223/5506/2013. számú határozata alapján alakult meg a Miskolci Települési Értéktár Bizottság 2013 decemberében a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló 2012. évi XXX. törvényben meghatározott céllal. 

A bizottság feladata, hogy azonosítsa a településen fellelhető nemzeti értékeket, és gondozza az általa létrehozott települési értéktárat, amely az önkormányzat területén fellelhető nemzeti értékek adatait tartalmazó gyűjtemény. 

Nemzeti értéknek tekinthető a törvény alapján minden a magyarság és a magyarországi nemzetiségek tevékenységéhez, kultúrájához, tudásához, a magyar tájhoz és élővilághoz kapcsolódó szellemi, anyagi és természeti érték. Helyi nemzeti értékeink tanúskodnak Miskolc város közösségének a város történelméhez, hagyományaihoz, kulturális és természeti értékeihez fűződő viszonyáról. Ezért helyi nemzeti értékeink össze is tartanak minket, erősíthetik a lokálpatriotizmust és az identitástudatunkat. 

Jelenleg 57 helyi nemzeti értéket – „miskolcikumot” – tartalmaz a települési értéktár 7 szakterületi kategóriában, amelyek az agrár- és élelmiszergazdaság, az épített környezet, az ipari és műszaki megoldások, a kulturális örökség, a sport, a természeti környezet, valamint a turizmus és vendéglátás. 

2013-tól a legtöbb helyi értéket a kulturális örökség kategóriában regisztrálták az értéktárban, 36 helyi érték tartozik ehhez a területhez. Az egészség és életmód kategóriában viszont még nincs regisztrált helyi érték. A bizottság szívesen látja bármely szervezet vagy magánszemély javaslatát is ezen a szakterületen. 

Felfelé a ranglétrán 

Számos miskolci helyi érték – összesen 42 – része már a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Értéktárnak is. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Értéktár Bizottság napokban megtartott ülésén a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület, a Factory Aréna és II. János Pál pápa szobra vált a megyei értéktár részévé. Erről a szintről kerülhetnek a helyi értékek később a Magyar Értéktárba, amelyekből aztán hungarikumok is lehetnek. Ezért is érdekük a miskolciaknak is, hogy minél több szervezet és magánszemély is kezdeményezze helyi értékek települési értéktárba felvételét, amit egyszerű módon, az arra létrehozott javaslati űrlapon bárki megtehet és bármikor benyújthat az év során.

Az ehhez kapcsolódó ismertetőket és jogszabályi vonatkozásokat a www.miskolc.hu oldalon is elérhetővé tették. 

A Miskolci Települési Értéktár legutóbbi ülésén két helyi érték felvételi javaslatát tárgyalta a testület, az újmassai őskohót és Déryné Széppataki Róza munkásságát. 

Az alpesi rózsa címû színmû Liszli szerepében. Szathmáry Papp Károly litográfiája, 1834. MSZI ltsz. 56.1090.
Déryné Széppataki Róza
Forrás: ÉM

Az újmassai őskohó esetében olyan ipari műemléki kuriózumról van szó, amelyet külön kiemelve nevesíteni szeretnének az értéktárban, hiszen eddig csak a diósgyőri ipari hagyományok és a Kohászati Múzeum keretein belül szerepelt benne. Az őskohó értéktárba kerülését két civil szervezet (Északkelet-Magyarország Ipartörténetének Ápolásáért Alapítvány, Észak-Keleti Átjáró Egyesület) is támogatta. 

Déryné munkásságát korának elismert színésznőjeként nemcsak a miskolciak ismerik, hanem országosan is jelentős. Az értéktárba kerülése azért is aktuális, mert halálának 150 éves jubileumára emlékezünk idén. A Miskolci Nemzeti Színház és a Herman Ottó Múzeum Színészmúzeuma számára nem is volt kérdés, hogy támogassák a javaslatot.

(A borítóképen: Ipari műemléki kuriózum az újmassai őskohó)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában