Miskolc

2022.06.03. 14:00

Megtévesztette az autósokat a Városgazda, bírság lett a vége

Valótlan tájékoztatást adott a belvárosi kavicsos parkolóval kapcsolatban a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. A fogyasztóvédelmi hatóság felszólította a társaságot, hogy tartózkodjon a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlattól.

SZB

Forrás: ÉM

Fotó: Kozma István

A miskolci felszíni parkolási rendszert üzemeltető Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. előbb februárban azt közölte, hogy március elejétől megszűnik a fizetőparkolás a Városház tér közelében lévő kavicsos várakozóhelyen, ám a közlésen kívül semmit nem tett meg azért, hogy az érintett autósok értesüljenek erről. Majd – bő egy hónap múlva – egy szűkszavú újabb közlemény arról szólt, hogy „visszavonásig” fizető az ominózus közkedvelt parkolóhely. 

Fizetni vagy nem fizetni... 

A bő egy hónap alatt viszont maradtak a parkolót jelző táblák és működött a terület parkolóórája is, sőt applikáción és sms-ben elfogadták a parkolási díjat. Aki úgy vélte, ingyenes a parkolás, az nem fizetett, de sokan – nem látván át a helyzetet – annak rendje és módja szerint leperkálták a parkolási díjat. 

Az igencsak ellentmondásos helyzetet márciusban magunk is jeleztük mind a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft.-nek, mind a miskolci városháza sajtóosztályának, és feltettük kérdéseinket is. Például arról, miként kártalanítják az érintett autósokat a jogtalanul beszedett parkolási díjak fejében. Kérdéseinkre azóta sem érkezett válasz egyik helyről sem.

Megszüntetés helyett most bővítik a fizetős részt
Forrás: ÉM

Közben április 11. óta – ekkortól lett „újra” fizető a kavicsos parkoló – már büntettek is a parkolóőrök. A helyzet nem csak a mi szemünket szúrta. A pórul járt autósok közül többen levélben jelezték szerkesztőségünknek az anomáliát és azt is, hogy pótdíjat szabtak ki rájuk az ingyenesnek hirdetett területen, és hiába próbáltak protestálni ellene a Városgazda ügyfélszolgálatán. 

Az élelmesebb autósok közben a fogyasztóvédelemhez fordultak. A fogyasztóvédelmi eljárás helyzetéről kérdésünkre a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivataltól a következő tájékoztatást kaptuk. 

„A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Osztálya lakossági bejelentés alapján indított eljárást a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft.-vel szemben. Az eljárás során vizsgálta a társaság kereskedelmi kommunikációs gyakorlatát a 2022. február 15-én kiadott tájékoztatást illetően, amely a Városház tér 7–11. számú belső udvar parkolási szolgáltatásból való 2022. március 7-i kikerüléséről értesítette a lakosságot. A közigazgatási eljárás során bebizonyosodott, hogy a kiadott tájékoztatás megtévesztésre, ügyleti, szolgáltatás-igénybevételi döntés befolyásolására alkalmas valótlan tájékoztatást adott a fogyasztó részére a parkolási szolgáltatással kapcsolatos jogairól.” 

A tájékoztatásból megtudtuk: a jogellenes magatartást a hatóság fogyasztóvédelmi bírsággal szankcionálta - ennek összegét nem közölte -, és egyben felszólította a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft.-t, hogy a továbbiakban tartózkodjon minden olyan tisztességtelen kereskedelmi gyakorlattól, amely alkalmas lehet a fogyasztó jogaival kapcsolatos megtévesztésre, ezáltal az ügyleti döntés befolyásolására. A döntés még nem jogerős.

(A borítóképen: A parkolóval kapcsolatos legújabb változásokról a szélvédő mögé tűzött tájékoztató útján is informálta az autósokat a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában