Polgárőrség

2022.06.15. 14:00

Már terepen a kutyás polgárőrök (videóval)

Levizsgázott az első három kutya a megyénkben.

HI

A vizsga résztvevői | Fotó: Horváth Imre

Megyénkben elsőként Hernádnémetiben indult el a kezdeményezés a kutyás polgárőrség megalakítására, miután a rendőrségtől kapott német juhászkutyákkal elkezdtek dolgozni a helyi polgárőr-egyesület tagjai. A kutyák felkészítését Lehoczki László, a Spider Mentőcsoport vezetője vállalta el, aki folyamatosan dolgozott a négylábúakkal és a polgárőrökkel, hogy jól és összehangoltan tudjanak együttműködni. A kutyás szolgálat pedig mostantól hivatalossá vált, és elkezdhetik a járőrözést, ugyanis vasárnap sikeres vizsgát tettek a polgárőrök és az ebek. 

Pest megyéből is 

Izgatottan készültek a polgárőrök vasárnap délután a hernádnémeti kastély parkjában, hiszen két év munkája után jött el a pillanat, hogy megmutassák, alkalmasak arra, hogy járőrszolgálatot lássanak el a kutyáikkal. Dudik Árpád, Sándor István és Jakkel Bálint mellett egy negyedik vizsgázó is érkezett, aki Pest megyéből vállalta az utat kutyájával, hogy megszerezhesse a hivatalos igazolást. A polgárőrség tagjai, családtagok mellett dr. Orosz Zsolt, Hernádnémeti polgármestere is jelen volt a vizsgán, illetve a szomszédos Hernádkak és Tiszalúc vezetése is képviseltette magát. 

Dr. Orosz Zsolt köszöntője után Molnár Zoltán, az Országos Polgárőr Szövetség lovas és kutyás tagozatának elnökhelyettese, egyben a háromtagú vizsgabizottság tagja elmondta, a megyében Hernádnémetiben alakul meg elsőként a kutyás szolgálat, Dudik Árpádot pedig felkérték, hogy a kutyás tagozat megyei koordinátori feladatait is lássa el a jövőben. 

Támadót semlegesítettek 

A vizsga három feladatcsoportból állt, az engedelmességi, ügyességi és őrző-védő területen kellett bizonyítani. Az engedelmességi feladat során a kutyáknak végig a gazdájuk lába mellett kellett vele együtt haladniuk normál tempó, futás, jobbra és balra át vagy éppen hátra arc parancsszavak mellett. Ültetés, fektetés után helyben kellett maradniuk, amíg a polgárőr eltávolodott, majd visszatért, illetve behívásra hozzá kellett menniük. A járőrözést, együtt haladást imitált tömegben is jól kellett teljesíteni az ebnek. Az ügyességi feladatok már jóval látványosabbak voltak a közönség számára is, hiszen akadályokat kellett leküzdeniük a kutyáknak. Így magas akadályt és széleset is át kellett ugraniuk, illetve palánkot is megmászni. Az igazi izgalmat és látványosságot azonban az őrző-védő feladatok hozták. Előbb rejtőzködésből támadót kellett hatástalanítani szájkosár nélkül. Majd imitált ellenőrzés során az agresszívan támadót kellett a kutyának megfékeznie szájkosárban, majd parancsszóra megállni és megvárni, amíg a polgárőr megmotozza a támadót, aztán kísérni. Végül egy helyiséget kellett átvizsgálni, amelynek során rejtekhelyről támadtak rájuk, amelyet a kutyának szintén el kellett hárítania. 

A gyakorlatoknál a támadót védőöltözetben Lehoczki László játszotta el, aki érdeklődésünkre elmondta, a kutyák a rendőrség állományából kerültek ki, míg a polgárőrök civilek, nem volt kutyás előéletük, így nem volt könnyű megbirkózni a feladattal, hogy kutyást faragjanak belőlük, de mivel nagyon lelkesek, és szeretik a kutyákat, így végül jól teljesítettek. A képzés során a szabadidejükből lecsípve, elsősorban hétvégente gyakoroltak a kiképzőpályán és a szolgálati helyükön is. 

Szívesen dolgoznak 

Nagyon összenőttek, a kutyusok családtagok lettek. Az ő feladatuknál nagyon fontos a személybiztonság, így nagyon megbízható kutyákra volt szükség. Én azt szoktam mondani, mint a mentőkutyáknál is, hogy amíg fizikai állapotuk engedi, dolgoztatni kell őket, különben úgy érzik, hogy nincs rájuk szükség. Amikor a gazdájuk felveszi a polgárőr-uniformist, akkor tudják, hogy munka van, és ennek megfelelően viselkednek, jól el fogják látni ezt a feladatot, büszke vagyok rájuk” – tette hozzá Lehoczki László. 

A vizsga végül minden polgárőrnek és kutyának sikeres volt. A hernádnémeti polgárőrök azonnal szolgálatba is álltak, a terveikről elmondták, hogy együttműködnek a lovasokkal, ugyanis egymást erősítve jobb eredményt érhetnek el.

(Fotók és videó: Horváth Imre)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában