Miskolc

2022.06.02. 14:00

Letették az esküt az ifjú rendőrök (videóval)

Nagyszabású ceremóniával zárták a tanévet, az ünnepség végén a hagyományosnak számító „kalapdobás” is megtörtént.

Nagy-Hankó Krisztina

Forrás: Ádám János

A koronavírus-járvány miatti két év kihagyás után ismét sor került a Miskolci Rendvédelmi Technikum kibocsátó- és eskütételi ünnepségére szerdán délelőtt. A 2020/2021-es és 2021/2022-es évfolyam rend­őrtiszthelyettes-tanulói állománya a ceremónia keretében tett ünnepélyes rendőri esküt, melyet hozzátartozóik is figyelemmel kísérhettek az intézmény udvarán megrendezett eseményen. 

Mindig számíthatnak egymásra 

A rendezvény elöljárója, Terdik Tamás rendőr vezérőrnagy, a Budapesti Rendőr-főkapitányság főkapitánya köszöntötte a frissen végzett közel kétszáz rendőr őrmestert.

„Önök kötelezettséget vállaltak arra, hogy a következő időszakban a legjobb tudásuk szerint szolgálni fogják hazájukat és Magyarország alkotmányához hűek lesznek. Elvárjuk, hogy ennek az eskünek minden pontját minden egyes intézkedéskor a szolgálati idejük teljes időtartama alatt tartsák be és tartassák be” – fogalmazott a r. vezérőrnagy. 

Hozzátette: az, hogy a végzős diákok idáig eljutottak nem volt egyszerű sem nekik, sem tanáraiknak. Olyan körülményeket kellett megtapasztalniuk mind az egyéves, mind a kétéves képzésen részt vevőknek, amelyeket korábban soha, egyetlen évfolyamnak sem. A pandémia és a digitális oktatás nehézségei, valamint a formálódó oktatási rendszer kihívások elé állította a fiatalokat. Ők azonban az elméleti és gyakorlati követelményeknek is eleget tettek, jól helytálltak. A magyar rendőrség élete rengeteg tervezhető, illetve előre nem látható feladattal terhelt. A tavalyi évben több nagyszabású nemzetközi esemény volt hazánkban, több ezer sportrendezvény és egyéb alkalom, amikor a közrendet kellett biztosítani. Örvendetes tény, hogy az utóbbi években jelentősen csökkent a bűncselekmények száma, a nyomozáseredményességi mutatók pedig nőnek. Ennek fényében továbbra is óriási feladata lesz a jövő rendőreinek, amelyben azonban nincsenek egyedül, számíthatnak elöljáróikra – emelte ki a főkapitány. 

Barátokat is szerzett 

Az ünnepség további részében a tanulói válaszbeszéd hangzott el, majd elismeréseket adtak át a kiemelkedő teljesítményekért. „Nagyon jó két évet töltöttem itt, de az első év az online oktatás miatt nehéz volt. Viszont a másodév nagyon sokat adott, nemcsak a tanulás terén, hanem emberileg is. Barátságokat sikerült kialakítanom a társaimmal” – mondta Vígh Dóra próbaidős rendőr őrmester, aki az évfolyamelső címet érdemelte ki. Úgy emlékszik, már kisgyermekként is rendőr szeretett volna lenni. Távlati tervei közt szerepel, hogy később továbbtanuljon és tisztként szolgáljon – tudatta. 

Hazaszerető ember 

A rendőrség egy nagy család, mindig csapatban dolgozunk

- Járdánházy Ákos

„Nem szerettem a digitális oktatást, és nem is voltak jó eredményeim. Hiányzott a közösség. A rendőrség egy nagy család, mindig csapatban dolgozunk. Azért vannak a járőrök párban, mert egymásért is felelnek” – mondta Járdánházy Ákos próbaidős rendőr őrmester. Az évfolyam második legjobbja azzal folytatta, hogy hazaszerető ember, és jobb környezetet, közrendet szeretne biztosítani a hozzátartozóinak, az embereknek, ezért akart rendőr lenni már kicsi kora óta.

Videós tartalmaink továbbra is megtalálhatóak a YouTube csatornánkon.

(A borítóképen: Hozzátartozóik előtt mondták el a fogadalmat)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában