Belterületi utakat aszfaltoznak

2022.06.03. 17:30

Háromszázmillió forintból több mint 7,2 kilométer

A tervek szerint még nyáron megkezdődhet az a belterületi útfelújítási program, amely az elmúlt évtized legnagyobb ilyen jellegű munkálata lesz Ózdon.

Marosréti Ervin

Rövidesen ismét dolgoznak majd a munkagépek Ózdon. Fotó: Marosréti Ervin

A kormányzat meghallgatta a helyi önkormányzat kérését, és félmilliárd forint vissza nem térítendő támogatásban részesítette a települést. Ezt az összeget olyan feladatok megvalósítására használhatják fel, amelyeket pályázati forrásból nem lehetett, de egyébként nagy szükség van rájuk. A keretet három nagyobb cél megvalósítására fordítják, ebből a legjelentősebb szeletet az önkormányzat utak teljes szélességben történő aszfaltozása teszi ki. Az előttünk álló időszakban erre nagyságrendileg 300 millió forintot költenek majd.

A város egészén

– Jó a kapcsolatunk a kormányzattal és az ország­gyűlési képviselővel, de egyébként is igyekszünk mindenkivel együtt dolgozni, aki tenni akar Ózd fejlődéséért – fogalmazott a megítélt támogatással kapcsolatban Janiczak Dávid polgármester. – Számomra eddig és ezután is prioritást élveznek az útfejlesztések, amiket korábban pályázati forrásból nem lehetett megvalósítani, csak önerőből. Most viszont egy olyan méretű munka elvégzésére nyílik lehetőség, amelyre korábban még nem. A legfontosabb elv az volt, hogy a település egésze részesüljön a fejlesztésből, ami azt jelenti, hogy minden választókerületben lesznek aszfaltozások. Ugyanakkor a fontossági sorrend élére kerültek a legrosszabb állapotban lévő szakaszok, amelyek rövidesen új aszfaltréteget kapnak. Ennek alapján készült el egy lista, melynek köszönhetően Ózd belterületén több mint 7,2 kilométer útszakasz újul meg nyáron.

Harminc utcában

Az előkészítő munka során valamennyi területi képviselő megvizsgálta a saját körzetében lévő szakaszokat, ezután elkészült egy lista, összeállt a konkrét terv. Némi finomításra ugyan szükség volt, de ebben a kérdésben konszenzusra jutottak az érintettek.

– A területi képviselőkre bíztam, hogy mely utak aszfaltozása kerüljön a fontossági sorrend élére – folytatta az aszfaltozásokkal kapcsolatban Janiczak Dávid. – Ezután tartottunk egy megbeszélést, ahol politikamentesen mindenki a saját körzetét képviselte. Egy korrekt, előremutató, a lakók érdekeit szem előtt tartó egyeztetést tartottunk, ahol összeállt a kép. Ezután a testületi ülésen is elfogadtuk a javaslatot, úgyhogy jó ütemben haladnak a dolgok. A város területén több mint 30 utcában várható majd fejlesztés. A törvényi előírásokat betartva először le kell folytatni a közbeszerzési eljárást, majd ki kell választani a kivitelezőt. Ezután vonulhatnak fel a munkagépek. Bízom benne, hogy nyáron megkezdődhetnek a munkálatok. Az ütemezésről is akkor lehet majd érdemben beszélni, ha ezekre a kérdésekre egyértelmű választ kaptunk. Kiemelt célom, hogy ennek a ciklusomnak a végére lakóterületen aszfaltozatlan vagy nehezen járható út ne maradjon a városban. Ezzel több évtizedes, helyenként fél évszázados lemaradást sikerülne behoznunk Ózdon.

A „Drótost” később

Az elmúlt években az ózdi önkormányzat komoly energiát fektetett a Drótos-tető felújításába annak érdekében, hogy a régi időkhöz hasonlóan ismét egy közkedvelt találkozási hely váljon belőle. Ezt azonban megakadályozta a megközelíthetőség, a rossz minőségű útszakasz. A megítélt kormánytámogatásnak köszönhetően itt komoly változás várható, ezt azonban némelyest az önkormányzatnak el kellett tolnia. A tv-torony tulajdonosa ugyanis nagy fejlesztésbe kezd, lebontják a régit, és új tornyot telepítenek még ebben az esztendőben. A munkálatok során az új utat komoly terhelés érné, ezért a képviselő-testület úgy döntött, hogy itt a kivitelezés csak akkor kezdődik el, ha ez a fejlesztés befejeződött.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában