2022.06.19. 16:00
Előre tekintenek az elmúlt két év küzdelmei után
Az egész országból érkeztek neves előadók az egészségügyi szakdolgozók kongresszusára.

Fotó: Vajda János
Miskolc adott otthont idén az ESZOK – LII. Egészségügyi Szakdolgozók Országos Kongresszusának, 2022. június 16-tól 18-ig, a Miskolci Egyetemen. A tanácskozásra szinte az egész országból érkeztek, számos elismert szakember előadása szerepelt a programban. Az ünnepélyes megnyitón dr. Révész János, a megyei kórház főigazgatója és Varga Andrea Klára, Miskolc alpolgármestere mondott köszöntőt.
Újrakezdés jó hangulatban
Az első nap végén a kiemelkedő teljesítményt nyújtó egészségügyi szakdolgozónak járó Sebalda-díjat is átadta Mészáros Magdolna, a Magyar Kórházszövetség elnökségi tagja és Vas Mónika, a megyei kórház ápolási igazgatója. Az elismerést Horkai Józsefné, a megyei kórház ápolási igazgatóhelyettese vehette át.
Egészségügyi Szakdolgozó Konferencia
Fotók: Vajda JánosA szervezők megfogalmazása szerint a kongresszus feladata a szakmai fejlődés elősegítése, amihez méltó helyszínként szolgál az észak-magyarországi régió szellemi tudásközpontja, a Miskolci Egyetem.
„Megtiszteltetés, hogy lehetőség nyílt e rangos szakmai esemény megrendezésére. Ez egyben módot kínál arra, hogy az egészségügyi dolgozók megmutathassák értékeiket, tapasztalataikat és tudásukat az ápolószakma, a gyógyító-megelőző tevékenységek és az oktatás területén. A szervezőbizottság a megújulás, az újrakezdés, az építkezés szellemében hirdette meg az LII. Egészségügyi Szakdolgozók Országos Kongresszusát. A pandémia árnyékában eltöltött időszak olyan feladatok és nehézségek elé állította az egészségügyben dolgozókat, amiket eddig még nem tapasztaltak. Mi most szeretnénk az elmúlt két év küzdelmeiből építkezve előretekinteni, együtt, egymást segítve, közös gondolkodással fejlődést előmozdítani. Célunk, hogy vendégeink egy pozitív hangvételű rendezvényen töltsék el idejüket a kongresszus ideje alatt, mivel az együttlét, a kikapcsolódás ritkán adatott meg az elmúlt két évben” – emelte ki a kongresszus szervezőbizottsága.
A borítóképen: Mészáros Magdolna, Horkai Józsefné és Vas Mónika a Sebalda-díj átadása után. Fotó: Vajda János