Elismerés

2022.06.09. 11:00

A jó szakmának mindig volt és lesz becsülete

A kiemelkedő eredményeket elért végzős diákokat ismerte el a megyei iparkamara.

ÉM

Emlékfotó készült a megyei közgyűlés elnökével, Bánné dr. Gál Boglárkával. Fotó: Bujdos Tibor

Két év „pandémiás kihagyás” után idén újra köszöntötte és elismerő oklevéllel jutalmazta a szakmájukban kiváló eredményt elért végzős tanulókat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (Bokik). Az eseményen a megye 22 szakképző intézményéből közel félszáz diák teljesítményét díjazták. A kamara az elismeréssel nemcsak azt kívánta jelezni, mennyire nagy az igény a szakképzett, munkájukra igényes fiatalokra, hanem azt is, hogy szakmai szempontú önállóvá válásukban is segítségükre tudnak lenni.

Borsod-Abaúj-Zemplén hosszú távú érdeke, hogy a szakképzésből kikerülő diákok a jövő megbízható szakmai és szellemi bázisát jelentsék a megyének. Fontos ezért, hogy lehetőséget kapjanak arra, hogy szülőföldjükön teljesedjen ki a karrierjük, itt alapítsanak családot, és itt végzett munkájukkal gazdagítsák szűkebb és tágabb közösségüket – fogalmazott az eseményt köszöntő Bánné dr. Gál Boglárka, a megyei közgyűlés elnöke. Az idén végzősök közül a legjobbak elismerése mindannyiunkat gyarapító siker, emelte ki, amely az egyéni teljesítményeken túl köszönhető azoknak az oktatási intézményeknek is, amelyek a szakma alapjaira tanították meg a diákokat.

A versenyképesség alapfeltétele a magas színvonalú képzés és az utánpótlás-nevelés, amelyért kiemelkedően sokat tesznek a szakképzési centrumok. Erről Kovács J. Attila, a Bokik alelnöke beszélt. Kiemelte, a legszélesebb szakmai körből kerültek ki elismerésre méltó diákok, akik között gépészt, ápolót, turisztikai szakembert éppúgy találni, mint pénzügyi, informatikai vagy építőipari szakon végzőt. „A jó szakmának mindig volt, van és lesz becsülete”, hangsúlyozta. Hozzáfűzte a továbbképzés és a megszerzett tudás bővítésének a jelentőségét, amiben a kamara is partnerséget kínál.

Az ünnepség zárásaként elismerő okleveleket vehetett át 42 végzős diák. Ők miskolci, szerencsi, ózdi, mezőkövesdi és sárospataki képzőintézményekből érkeztek.

A díjazottak:

1. Pálfalusi Evelin Kitti Informatikai rendszerüzemeltető Szerencsi SZC Tokaji Ferenc Technikum
2. Mihály Károly Informatikai rendszer- és alkalmazásüzemeltető technikus Szerencsi SZC Tokaji Ferenc Technikum
3. Kollár Bence Gépgyártástechnológiai technikus Ózdi SZC Gábor Áron Technikum
4. Mester Károly Pincér Ózdi SZC Gábor Áron Technikum
5. Tamás Eszter Pénzügyi-számviteli ügyintéző Miskolci SZC Berzeviczy Gergely Technikum
6. Ekert Kata Dóra Turisztikai technikus Miskolci SZC Berzeviczy Gergely Technikum
7. Erdős Gyula Erősáramú elektrotechnikus Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Technikum
8. Barati Gergő Erősáramú elektrotechnikus Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Technikum
9. Kocsis Krisztina Pénzügyi-számviteli ügyintéző Miskolci SZC Baross Gábor Üzleti és Közlekedési Technikum
10. Szendi Beáta Vállalkozási ügyviteli ügyintéző Miskolci SZC Baross Gábor Üzleti és Közlekedési Technikum
11. Juhász Napsugár Cukrász Ózdi SZC Surányi Endre Technikum
12. Hegedűs Bianka Fodrász Ózdi SZC Surányi Endre Technikum
13. Lujdort Máté  Grafikus Ózdi SZC Deák Ferenc Technikum
14. Bánóczi László Központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő Ózdi SZC Deák Ferenc Technikum
15. Glonczi Dániel Gazdasági informatikus Fáy András Görögkatolikus Technikum
16. Lukács Laura Pénzügyi-számviteli ügyintéző Fáy András Görögkatolikus Technikum
17. Vajda Anett Enikő Gépi forgácsoló Mezőkövesdi Széchenyi István Katolikus Technikum
18. Zakar Zoltán Gépi forgácsoló Mezőkövesdi Széchenyi István Katolikus Technikum
19. Kálmán Luca Pénzügyi-számviteli ügyintéző Szent István Katolikus Technikum
20. Bíró Barbara Beatrix Irodai titkár Szent István Katolikus Technikum
21. Ádám Éva Logisztikai technikus Miskoci SZC Szent László Gimnázium és Közgazdasági Technikum
22. Tóth Edina Logisztikai technikus Miskoci SZC Szent László Gimnázium és Közgazdasági Technikum
23. Talián Benjámin Mózes Szakács Miskolci SZC Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum
24. Molnár Virág Szakács Miskolci SZC Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum
25. Kertész Ákos CAD-CAM informatikus Miskolci SZC Andrássy Gyula Gépipari Technikum
26. Polyák Martin Csaba Gépgyártástechnológiai technikus Miskolci SZC Andrássy Gyula Gépipari Technikum
27. Ferencz Orsolya Gyakorló ápoló Miskolci Egyetem Ferenczi Sándor Egészségügyi Technikum
28. Dobri Zsófia Kisgyermekgondozó,-nevelő Miskolci Egyetem Ferenczi Sándor Egészségügyi Technikum
29. Kórik Ákos Ipari gépész Szerencsi SZC Brassai Sámuel Szakképző Iskola
30. Balogh Róbert Gépgyártástechnológiai technikus Szerencsi SZC Brassai Sámuel Szakképző Iskola
31. Vokánics Dominika Fodrász Miskolci SZC Szemere Bertalan Technikum
32. Riczkó Balázs Bertalan Villanyszerelő Miskolci SZC Szemere Bertalan Technikum
33. Bárczai Zoltán Elektronikai technikus Miskolci SZC Kandó Kálmán Informatikai Technikum
34. Fónagy Zeusz Vilmos Műszaki informatikus Miskolci SZC Kandó Kálmán Informatikai Technikum
35. Csűrösová Veronika Gyakorló ápoló Szerencsi SZC Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Technikum
36. Tógyerová Miranda Gyakorló ápoló Szerencsi SZC Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Technikum
37. Ádám Katalin Szociális gondozó és ápoló Szerencsi SZC Aba Sámuel Szakképző Iskola
38. Pummer Beatrix Eladó Szerencsi SZC Sátoraljaújhelyi Trefort Ágoston Szakképző Iskola
39. Baráth Csilla Vendéglátásszervező Tokaj-Hegyaljai Egyetem Tokaji Kereskedelmi és Idegenforgalmi Technikum
40. Kovács Bálint  Pénzügyi-számviteli ügyintéző Tokaj-Hegyaljai Egyetem Tokaji Kereskedelmi és Idegenforgalmi Technikum
41. Krajnyák Csaba József Magasépítő technikus Miskolci SZC Kós Károly Technikum
42. Budai Péter Épületgépész technikus Miskolci SZC Kós Károly Technikum

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában