Évforduló

2022.06.30. 16:00

A betelepülő sváb ősökre emlékeztek

Olyan közösségi helyet sikerült kialakítaniuk, ahol számos rendezvényüket, összejövetelüket meg tudják tartani.

BSZA

A józseffalvai svábok 1785-ben történt betelepülésének évfordulójára emlékeztek a Józseffalváért Egyesület szervezésében. A ma már Sárospatak részét képező egykori önálló település kápolnája előtt a pandémia miatti kihagyás után dr. Kis-Tóth Lajos, az egyesület elnöke tájékoztatta a megjelenteket arról, mi is történt a szervezet háza táján az elmúlt időszakban. Mint felidézte, egy ideje minden évben sikerül előrelépniük. A Sváb Hagyományok Házának létrehozásával egy olyan közösségi helyet sikerült kialakítaniuk, ahol számos rendezvényüket, összejövetelüket meg tudják tartani – tette hozzá az elnök. Ezt követően a nyári lakot hozták helyre, míg végül egy eresz megépítésével a régi, ma már használaton kívüli gazdasági eszközöket gyűjtötték össze a fedett helyen. 

Hozzáfűzte: most azt tervezik, hogy a meglehetősen nagy méretű, közel fél­hektáros kerttel is kezdenek valamit. Dr. Kis-Tóth Lajos ezzel kapcsolatban elárulta: régi fajtákból álló gyümölcsös telepítését tervezik. Olyan növényeket szeretnének a kertben meghonosítani, amelyeknek az ízét már sokan el is fe­ledték – közölte. Az esemény keretében megkoszorúzták a korábban az őshazából Józseffalvára szállított követ, amelyen emléktábla őrzi a 32 betelepülő család emlékét. 

Szalmadíszek kiállítása 

Az egyesület által felújított Sváb Hagyományok Házának nyári lakában Metz-Matisz Éva szalmafonó kiállítását Sándor Zsuzsa egyetemi docens nyitotta meg. A szalmafonással foglalkozó óvónő kérdésünkre elmondta: 2003 óta készít szalmadíszeket, azóta minden évben részt vesz az ezzel foglalkozó nyári táborokban is. Elárulta, ilyenkor rengeteget tanul másoktól is. Rendszerint asztali és fali díszeket készít, de például ékszertartót vagy tojásdísztartót és borosüvegdíszeket is alkot, hiszen a lehetőségek tárháza szinte kimeríthetetlen – tette hozzá. Az alapanyagot is maga termeszti. Metz-Matisz Évának nem ez az első kiállítása, évekkel ezelőtt A Művelődés Háza és Könyvtára adott helyet az általa készített szalmadíszeknek. A rendezvényen közreműködött a sárospataki nemzetiségi önkormányzat kórusa.

(A borítóképen: A résztvevők megkoszorúzták az emlékkövet | Fotó: BSZA)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában