Segítségnyújtás az ukrajnai menekülteknek

2022.05.20. 15:00

Ukrajnába is juttatnak a szükségesből

ÉM

A szó szoros értelmében két „fronton” teljesít szolgálatot ebben az évben az Élelmiszerbank. Segítenek a nélkülözőknek, valamint a háború elől menekülőknek itthon és Ukrajnában egyaránt. Január óta ötven áruház csatlakozott az Élelmiszerbank mentőhálózatához, így már az ország 460 pontjáról gyűjtik össze mindennap a lejáratközeli, illetve csomagolási hibás termékeket. Idén már kétmillió kiló élelmiszert osztottak ki a rászorulók között – derül ki a Magyar Élelmiszerbank Egyesület közleményéből. Május elején indult útnak az egyesület első segélyszállítmánya Ukrajna felé. A tízmillió forint értékű tésztát, tésztaszószt és édességet az Ukrán Élelmiszerbank támogatására létrehozott segélyalapból finanszírozták. Az adományok a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő emberekhez, óvóhelyekre, kórházakba és szociális intézményekbe kerültek. Magyarországon is segítik a menekülteket, 25 ezer kiló tartós élelmiszert biztosítottak az őket befogadó szervezeteknek csak az elmúlt három hétben. A menekültek támogatása kritikussá válik. A mindent elsöprő márciusi segítséghullám csendesedik, pedig a háború nem enyhül. „Segítenünk kell a háború áldozatainak, és közben arról a 250 ezer nélkülöző honfitársunkról sem feledkezhetünk meg, akiknek évek óta támaszt nyújtunk” – hívta fel a figyelmet a szervezet.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában