Kaktuszkiállítás

2022.05.31. 07:00

Szúrós növények és babák a kastélyban

Kaktuszkiállítás mellett régi babák tárlata látható majd Szirmabesenyőben.

Hajdu Mariann

A tavalyi kiállítás kavalkádja. Fotó: olvasónktól

Kaktuszkiállítás várja az érdeklődőket június 10. és 12. között Szirmabesenyőben.

– Tizedik alkalmát ünnepelve várja a kaktuszok és egyéb egzotikus növények kedvelőit a jubileumi, X. Botanica Exotica kiállítás – mondta az Észak-Magyarországnak Kollár Krisztián gyűjtő és szervező. Idén nagyobb létszámban, nagyobb helyen, hosszabb ideig várják a kiállítók a látogatókat. Új helyszínük a szirmabesenyői Szirmay-kastély.

Kollár Krisztiántól megtudtuk, 9-10 gyűjtő is bemutatkozik a kiállításon, az ország több tájáról is érkeznek.

Kérdeztük, hogyan jut eszébe valakinek, hogy éppen kaktuszokat gyűjtsön. Kollár Krisztián elárulta, őt már gyerekként elvarázsolták a szúrós növények. Neki körülbelül nyolcszáz darabos a gyűjteménye, de az övé még picinek is számít sok más gyűjtőéhez képest. Azt egyébként jó tudni, hogy a kaktusz „nem annyit jelent”, hogy bárki életben tudja tartani, mert ha elfelejtkezünk róla sem pusztul el. S az is tévhit, hogy a kaktusz nem más, mint „felállított tenyerek sora” a sivatagban.

– Nagyon sokféle fajtája létezik. Van, amelyik mínusz 20 fokon is megél Kanadában, van, amelyik Brazíliában az esőerdőben honos. Az viszont igaz, hogy jó tűrőképességűek, sok mindent elviselnek – mondta az Északnak a gyűjtő.

A kaktuszkiállítás első napján, június 10-én, pénteken egy másik tárlatot, Vizsolyi Andrea babáit is megtekinthetik az érdeklődők a Szirmay-kastélyban.

A kiállítás egyfajta időutazás dédanyáink, ükanyáink gyerekkorába. Vizsolyi Andrea kiállításán a századforduló játékait és játszási szokásait ismerhetik meg a látogatók: a babaszobácskákban a porcelánfejű és papírmasé babák mellett babaruhák, babakocsik, bababútorok, miniatűr edénykék és porcelán étkészletek láthatók majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában