Technikumok

2022.05.30. 17:00

Szakmát és érettségit egyszerre

Idén is a technikumok voltak a legnépszerűbbek a középfokú oktatásba jelentkezők körében.

Balogh Csilla

Forrás: Kozma István

Fotó: Kozma István

Ebben a tanévben is az érettségit és a szakmát egyszerre adó ötéves technikum vitte el a pálmát, sőt kicsivel több mint egy százalékkal népszerűbb is volt, mint a tavalyi évben.

– A középfokú oktatásba jelentkezők között országos viszonylatban az elmúlt évekhez hasonlóan, idén is nagy volt az érdeklődés a szakképzés iránt. A továbbtanulók több mint 60 százaléka választotta a szakképzést, közülük is 42 százaléka jelentkezett a szakmát és érettségi bizonyítványt is adó népszerű technikumba. Ezzel szemben a gimnáziumba a tovább tanulók csaknem 35 százaléka jelentkezett. A többiek szakgimnáziumban, szakiskolában és készségfejlesztő iskolában folytatják tanulmányaikat – közölte Molnár Péter, a Miskolci Szakképzési Centrum (Miskolci SZC) főigazgatója az Észak-Magyarországgal.

A technikumok iránti érdeklődés nem csupán országosan emelkedik dinamikusan, hanem Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is. Az ország egyik legnagyobb szakképzési centruma a Miskolci SZC, melynek összes iskolájába és minden képzésére egyre többen jelentkeznek. – Csaknem 7 ezer tanulónk van, a felnőtteket is beleértve, és szinte minden ágazatban indítunk képzéseket. A legnépszerűbb ágazatok az informatika és távközlés, a gazdálkodás és menedzsment, valamint a turizmus-vendéglátás ágazat az iskoláink vonatkozásában. Ezekbe az intézményeinkbe többszörös a túljelentkezés, így nagyon nehéz bejutni. Szeptembertől pedig már honvédelem és oktatás ágazatban is indítunk technikumi képzést. Az idei tanévben csaknem 30 százalékkal több 9. évfolyamos tanuló kezdhette meg tanulmányait, mint az előző tanévben – fejtette ki Molnár Péter.

A technikumok iránt megmutatkozó fokozódó érdeklődésről számolt be az Ózdi Szakképzési Centrum (Ózdi SZC) főigazgatója, Tuza Ottó is. Eszerint, az Ózdi Szakképzési Centrum öt intézménye közül négyben van technikumi képzés, s a tavalyi esztendőhöz képest átlagosan 11,7 százalékkal többen jelentkeztek a meghirdetett képzésekre.

Átalakult a rendszer

A már évek óta tartó tendencia hátterében meghúzódó okokról Molnár Péter elmondta, hogy az elmúlt időszakban a szakképzés rendszere tartalmában átalakult, így képes rugalmasan választ adni a folyamatosan változó munkaerőpiaci változásokra és a felmerülő igényekre. A diákok választhatnak a technikumi vagy a szakképző iskolai képzés között. Míg az előbbi akár már a szakirányú felsőoktatásba való továbblépést is kínáló végzettséget, szakmát és érettségi bizonyítványt is ad, addig az utóbbi gyakorlatiasabb szakmai tudás elsajátítását teszi lehetővé, mellyel nagy biztonsággal helyezkedhetnek el a fiatalok a munkaerőpiacon. Tuza Ottó így fogalmazott: a technikum egyesíti a gimnázium és a szakmatanulás előnyeit, hiszen a négy kötelező érettségi vizsgatárgy mellett az ötödik vizsgatárgy a technikumban a szakmai vizsga. Ez a szakmai vizsga emelt szintű érettségi vizsgának felel meg, ami jelentős mértékben megkönnyíti a szakirányú továbbtanulást.

Az új rendszer azért is kedvező, mert a fiatalok az első években a választott ágazat alapismereteit sajátítják el, így az ágazati alapvizsgát követően nagyobb biztonsággal tudnak az érdeklődési körüknek megfelelő szakmát választani.

Ösztönzők

– Mindezek mellett fontos változás az is, hogy a technikumban tanulók az ágazati alapoktatás ideje alatt ösztöndíjat, a szakirányú oktatás alatt ösztöndíjat vagy munkabért kaphatnak attól függően, hogy a szakirányú oktatásra az intézményben, vagy duális partnernél kerül sor – mutatott rá Tuza Ottó.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) korábbi tájékoztatása szerint a szakképzésbe újonnan belépők 2020 őszétől felmenő rendszerben, iskolatípustól függően, havonta 8-16 ezer forintos általános ösztöndíjat kapnak. Akinek duális formában, vállalati együttműködésben folytatódik a képzése, annál ezt csaknem 100 ezer forintos munkabér váltja fel. Újdonság a pályakezdési támogatás, amelyet először tavaly fizettek ki a szakmai vizsgát sikeresen teljesítőknek. Az elmúlt tanév végén mintegy 800-an kaptak átlagosan 230 ezer forintot, miután döntő többségben jó vizsgaeredményt értek el.

– Idén pedig új támogatási formaként az Apáczai Ösztöndíjat is meghirdették, amely az általános szakképzési ösztöndíjon felül jár – hívta fel a figyelmet Molnár Péter. Az Apáczai ösztöndíjprogramban a szakképző iskolák és technikumok nappali rendszerű szakmai oktatásban tanulói jogviszonnyal rendelkező, 9. és 10. évfolyamosai kaphatnak külön támogatást. A juttatás összege a tanulmányi eredményhez igazodva havi 16 ezer és 34 ezer forint között alakulhat.

A háttérbe szoruló szakmák

Bár a továbbtanulók több mint 60 százaléka választotta a szakképzést, nem minden ágazat képzései kelendőek kellőképpen. – Beiskolázási körzetükben megfigyelhető, hogy a hagyományosnak mondható szakmák iránt csökken az igény a szülők részéről, noha a gazdaság részéről ezzel ellentétes igények fogalmazódnak meg – emelte ki Tuza Ottó. Az Ózdi SZC három intézményében hirdetettek meg képzéseket építőipar ágazatban burkoló, illetve kőműves szakmában a hagyományos iskolai oktatáson kívül a felnőttképzésben is. Az intézmény a jelenleginél magasabb számú tanulót is képes lenne fogadni.

Miskolcon nagy múltra tekintenek vissza az építőipari képzések. Jelenleg a Miskolci SZC Kós Károly Építőipari, Kreatív Technikum és Szakképző Iskolában a többi közt Építőipar és Épületgépészet ágazatokban lehet képzéseket választani technikumi és szakképző iskolai formában. – Az idei felvételi eljárásban a szabad helyek több mint 80 százaléka telt meg, amelyek a rendkívüli felvételi eljárás keretében várakozásaink szerint teljesen megtelnek majd – fejezte ki reményét Molnár Péter. A Miskolci SZC főigazgatója hozzátette: hosszútávon, a megfelelő szakemberpótlás érdekében emelni lehet a felvehető diákok létszámát.

(A borítókép illusztráció)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában