Alkotói díj nyertese

2022.05.28. 17:30

Sokoldalú a munkában

A díjazott főépítész feladatának tekinti, hogy erősítse a helyi identitást az épített környezeten keresztül.

Detzky Anna

Fotó: Kozma István

Pályája fontos állomásának és nagy kitüntetésnek tekinti Juhász-Nagy Balázs, Kazincbarcika főépítésze, hogy Miskolc város napja alkalmából megkapta a megyeszékhely építészeti alkotói díját.  

– Rendkívül megtisztelő és örömmel tölt el, hogy 2022-ben én kaphattam meg ezt a díjat, hiszen Miskolcnak komoly építészeti hagyományai vannak. Az alkotói díj jelentős szakmai elismerés, ami a későbbi pályafutásomra is hatással lehet – mondta Juhász-Nagy Balázs, Kazincbarcika főépítésze. – Tervezési munkáim inkább Miskolchoz kötnek, ahol saját irodám is működik. A Budapesti Műszaki Egyetem elvégzése után, amikor hazakerültem a megyeszékhelyre, Viszlai József Pro Architectura és Ybl-díjas építész irodájában kezdtem, és ott dolgoztam tizenöt éven keresztül. A szívemhez legközelebb az általam tervezett villamosmegállók és rekonstrukció áll. Továbbá a Görgey Artúr utcai társasházakra, az otthonteremtésre vagyok a legbüszkébb, ahol projektvezető építészként közvetlen kapcsolatba kerülhettem a megrendelőkkel. Fontosnak tartom, hogy a szakma minél több területén jártasságot szerezzek. Öt évvel ezelőtt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Építész Kamara elnökévé választottak, amit részben kultúrmissziónak tekintek. 

Családi szálak révén kötődik Kazincbarcikához és környékéhez. 

– Édesanyám Sajószentpéteren született. Sajólászlófalvára és Varbóra is terveztem több épületet. Az unokatestvéreim pedig kazincbarcikaiak. Életem első harminc évében mégis elkerült Kazincbarcika. Viszont az elmúlt öt-hat évben többet jártam arra, és a város kifejezetten pozitív élményt nyújtott. Amikor Szitka Péter polgármester úr megkeresett három éve a főépítész állással, boldogan mondtam igent, mert élhető, zöld és vidám városnak ismertem meg Kazincbarcikát. Itt az a dolgom, hogy olyan építészeti karaktereket és irányokat határozzak meg, amik a város fejlődését és a településkép egységét szolgálják. Kazincbarcika szerkesztett, tervezett város nagy vegyipari múlttal, amely több mint 65 éve épült. A 2010-es évek elején polgármester úr és tanácsadói csoportja elindította a Kolorcity-trendet. A Sajó völgyét gyakran megbélyegzik azzal, hogy szürke, ködös és füstös vidék. Ehhez képest a színesség jó ellenpontot képez és frissességet ad a városnak – fejtette ki a díjazott főépítész. 

Óvja a városmagokat 

Igyekeznek megismertetni a lakossággal az építészeti jogszabályokat. 

– Fontosnak tartom, hogy építészetileg őrizzük a meglévő hagyományokat. Például Alsó-Barcika és Sajókazinc régi városmagjait, ami hosszabb távú identitást ad a településnek, valamint azt a rendet, amit a szerkesztettség sugall. Az újonnan tervezett épületek egyeztetési folyamatának részeként bekérem a terveket. Ha úgy látom, hogy nem illeszkednek bele az eredeti épített környezetbe, akkor jelzem. Ahogy sok helyen, úgy Kazincbarcikán is megnehezíti a munkánkat, hogy az építészeti jogszabályok kevéssé ismertek a lakosság körében. Gondolhatunk itt a ház színére, a tető anyagára vagy a mikroarchitektúrai elemekre vonatkozó előírásokra. Az elmúlt években ezt rendkívül komolyan vettük, és előrelépés történt ezen a területen – foglalta össze a szakember. 

(A Miskolc város napja alkalmából tartott ünnepi díjátadáson: Veres Pál, Miskolc polgármestere, Juhász-Nagy Balázs és Ignácz Dávid, Miskolc jegyzője | Fotó: ÉM)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában