Tünet

2022.05.29. 17:30

Sokan szenvednek a poszt-Covid-tünetektől

Pár hónap alatt elmúlnak a tünetek, melyek súlyosságuktól függően gyógyszeresen csillapíthatók.

NHK

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Először mindig a háziorvoshoz forduljunk, hiszen megvan az eszközkészlete ahhoz, hogy el tudja különíteni a tüneteket és meg tudja állapítani, valóban szükséges-e további teendő. A háziorvos küldi tovább a beteget a szakorvosi vizsgálatokra. A poszt-Covid-szindróma egy tünetegyüttes, tehát többféle tünetből állhat – mondta dr. Hintalan Ádám háziorvos. Azt vették észre az orvosok a Covid-fertőzés lezajlása után több páciensnél, hogy bizonyos idő elteltével az akut állapot után is megmaradnak olyan zavaró tünetek, amelyekkel szakemberhez kell fordulni – tette hozzá a háziorvos. Kutatók munkája nyomán összegyűlt egy adatbázis, több európai országban is, amelyek alapján azt lehet mondani, hogy létező dolog a hosszú-Covid-szindróma vagy más néven poszt-Covid-szindróma. 

Nem minden esetben az 

Nincs egyszerű dolga az orvosnak akkor, amikor a tüneteket kategorizálni kell, hiszen sokan tulajdonítottak az oltásoknak is mellékhatásokat, utóhatásokat, melyek néha meglehetősen hasonlítanak a Covid után megmaradt kellemetlenségekhez. Vannak azonban tipikus jelei a poszt-Covidnak. Először is akkor beszélhetünk róla, ha legalább három hónapja vagy annál tovább megmaradó tünetek vannak – hangsúlyozta a szakember. A leggyakoribb és legjellemzőbb a fáradtság, kimerültség érzése. Továbbá ilyen tünet lehet az elhúzódó köhögés és a terhelésre jelentkező nehézlégzés is. Viszonylag hamar túlesnek az emberek a szaglás- és ízvesztési zavaron, viszont előfordulhatnak még bizonytalan ideggyógyászati jelek, például szédülés. Egyes páciensek pedig mellkasi fájdalomra panaszkodnak – tudatta a háziorvos. El kell kezdeni egy vizsgálatsorozatot, miután meg tudják mondani, hogy az érzet valóban a poszt-Covid-tünetegyüttes része. Az orvos ugyanis keresi az objektív jeleket, hogy milyen társtünetek jelentkeznek a betegnél. A fáradtság mellé társuló sápadtság lehet vérszegénység miatt, melyet egy laborvizsgálattal, vérvétellel ki lehet mutatni. Gyengeséget, kimerültséget a kevés folyadékbevitel, vitaminhiány és gyógyszerek mellékhatása is okozhat. Ha mindezt az orvos kizárta, de a beteg átesett a Covid-fertőzésen korábban, akkor valószínű, hogy a fáradtság érzete a poszt-Covid-tünetegyüttes része. A köhögés esetében a korábbi leletek, valamint a tüdő érintettségének figyelembevételével kell hasonlóképpen eljárni. Ily módon kell a tünet típusától függően végigmenni a lehetőségeken. A poszt-Covid-szindrómára egységes terápia nincs, a tüneteket azonban lehet gyógyszeres kezeléssel enyhíteni, vagy megszüntetni – vélekedett dr. Hintalan Ádám.

(A borítóképen: Az állandó fáradtság is poszt-Covid-tünet lehet)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában